12 közös év után elválik férjétől Peller Mariann

2022. október 27.
Tizenkét közös év és tíz év házasság után válik Peller Mariann és Juni György. A szomorú hírt maga a műsorvezető jelentette be.

„12 együtt töltött év után meghoztam a súlyos és nehéz döntést, kilépek a házasságomból – kezdi Instagram-posztját Peller Mariann, aki illusztráció helyett csak egy fekete képet választott a válás bejelentése mellé. – A helyzet önmagában is fájdalmas, szomorú és nehéz. Ezért hálásan köszönöm mindenkinek – beleértve a média munkatársait is – az emberséget, tapintatot és megértést azzal kapcsolatban, hogy egyik fél sem szeretne erről a nyilvánosság előtt beszélni.” 

 

Peller Mariann tíz évvel ezelőtt házasodott össze Juni Györggyel, akivel saját bevallásuk szerint első látásra szerelembe estek. A különleges kapcsolat körül ugyanakkor már néhány éve viharfelhők gyülekeztek: többen is beszámoltak Peller Mariann házasságának hullámvölgyeiről, de eddig nem lehetett sejteni, hogy válás lesz a dolog vége. A válás pontos okát még most sem lehet tudni – Peller Mariann Instagram-posztjából úgy tűnik, egyelőre még csak a válás tényét akarják megosztani a világgal, a részleteket nem.

A párnak két közös gyereke van: Juni-Peller Kornél és Juni-Peller Szilveszter.

Fotó: Peller Mariann / Instagram

Olvass tovább!