Jennifer Lawrence szerint a toxikus maszkulinitás teszi tönkre a forgatásokat

2022. december 20.
Jennifer Lawrence soha nem riad vissza attól, hogy kimondja, amit gondol, különösen, ha Hollywood árnyoldaláról van szó.

Jennifer Lawrence néhány napja arról számolt be, hogy Az éhezők viadalának készítői diétára akarták fogni, most pedig arról beszélt, hogy a mérgező férfiasság tönkreteheti a forgatásokat, és hogy szívesebben dolgozik női rendezőkkel, mivel ők „nyugodtabbak és ők legjobb döntéshozók”.

jennifer-lawrence-toxikus-maszkulinitas

A The Hollywood Reporter által szervezett kerekasztal beszélgetésen a sztár példaként említette Bryan Singert, az X-Men rendezőjét is, aki nagy „dührohamokat” kapott a forgatáson – rá egyébként korábban Halle Berry is panaszkodott. Jennifer Lawrence tapasztalatból beszél, ugyanis azt is elmondta, hogy a Causeway című film forgatásakor (amit egy női rendező, Lila Neugebauer készített) „hihetetlen volt, hogy nem volt a mérgező férfiasság közelében” és végre „kapott egy kis szünetet” ebből az egészből.

„Nem értettünk egyet, és meghallgattuk egymást. Néha tévedtem és elismertem, hogy tévedtem, néha pedig igazam volt – mondta a színésznő. – Nem voltak nagy harcok. Ha egy színésznek dolga volt és korán el akart menni, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy »óh, nos, mindannyian szívesen indulnánk korán«, összedugtuk a fejünket, és azt mondtuk rendben, hogyan tudjuk ezt megoldani?”

Forrás: Marie Claire UK, Fotó: Getty Images

Olvass tovább!