Madonna bevallotta, hogy plasztikáztatott

2023. február 21.
Madonna megmutatta, hogy néz ki most, két héttel azután, hogy szépészeti beavatkozástól megduzzadt arccal jelent meg a 2023-as Grammy-díjátadón.
Madonna bevallotta, hogy plasztikáztatott és beszólt azoknak, akiknek ez nem tetszik

„Nézd, milyen aranyos vagyok most, amikor lecsökkent a műtét okozta duzzanat. Lol” – tweetelte hétfőn egy fénykép mellé Madonna, amelyen egy széken ülve mosolyog a kamerába. A popdíva arra utalt, hogy a február eleji Grammy-gála után szétszedte őt a nyilvánosság, amiért durván megváltozott vonásokkal jelent meg a díjátadó ünnepségen.

„Ahelyett, hogy arra koncentrálnának, amit a beszédemben elmondtam, ami arról szólt, hogy hálát adjunk az olyan művészek rettenthetetlenségéért, mint Sam Smith és Kim Petras, sokan úgy döntöttek, hogy csak rólam beszélnek. Ez bárkinek eltorzítaná az arcát!!” – üzente két nappal később az énekesnő az utálkozóknak. A popikon azt is elmondta, hogy a világot áthatja a nőgyűlölet és az ageizmus, „nem ünneplik a 45 év feletti nőket”. 

„Soha nem kértem bocsánatot sem a kreatív döntéseimért, sem a kinézetemért vagy az öltözködésemért, és nem is fogom elkezdeni” – folytatta a hétszeres Grammy-díjas énekesnő, aki mindenkit biztosított arról, hogy még sok-sok évig fogja feszegetni a határokat és küzd majd a patriarchátus ellen.

Forrás: Page Six, Fotó: Getty Images