Jeremy Renner két hónappal balesete után már konditeremben erősít

2023. február 28.
Súlyos balesete után egyértelműen a jobbulás útjára lépett Jeremy Renner, aki most már kondigépek segítségével nyeri vissza erejét.
Jeremy Renner tolószékkel közlekedik a balesete után

Ahogyan korábban mi is megírtuk, idén januárban súlyos balesetet szenvedett a Bosszúállók sztárja, Jeremy Renner. A balesetet egy hókotró okozta: Renner nem húzta be a vészféket, amikor leállította a gépet, majd amikor kiszállt belőle, a hóeke a szintén jelen lévő unokaöccse felé kezdett csúszni. Renner megpróbálta megállítani a szerkezetet, akkor esett be a hókotró alá, amikor vissza akart szállni a volán mögé. Ha a színész nem lép közbe, akkor a hókotró minden bizonnyal a fiút találta volna el, akinek a hó alatt rekedt teherautóját próbálták éppen kiszabadítani.

A Sólyomszemet alakító színész azóta szépen gyógyul, és bár nemrégiben még arról szóltak a hírek, hogy kénytelen tolószékkel közlekedni, most úgy tűnik, már egy kis laza mozgással is megpróbálkozott. Jeremy Renner nemrégiben az Instagram-oldalára posztolt 24 óráig elérhető sztorit, amin megmutatta, hogy egy szobabicikli segítségével próbálja visszanyerni erejét. Persze egyelőre még nem valódi edzésről, hanem fizikoterápiáról van szó, amit a színész saját bevallása szerint elkötelezetten végez.

Korábban Renner köszönetet mondott követőinek türelmükért és támogatásukért, amíg ő felépülésén dolgozik. Instagram-oldalán egyébként azt is megmutatta, hogy nemcsak a fizikai regenerációra, hanem a mentális egészségére is kiemelt figyelmet fordít: ehhez segítő, spirituális kötetek olvasásával igyekszik hozzájárulni.

Forrás: People Fotó: Getty Images