balett
Matuza Adrienn: „Úgy táncolok vele, mintha az én Lizim lenne”
Ase a Peer Gyntből, kiszolgáltatott feleség a Ne bántsból, bebörtönzött nő az Eli, Eliből és a bűn pecsétjét magán viselő asszony A skarlát betűből. Matuza Adrienn, a Győri Balett Harangozó-díjjal frissen kitüntetett magántáncosa legendás anyaszerepeket ölt magára.
A bátorságot honorálja az élet – Felnőtt fejjel különórákon
Kikapcsolnak, fejlesztenek, izgalmasabbá tehetnek minket a felnőttként, hobbiból elvégzett tanfolyamok. Hát még akkor, ha valami olyasmibe vágunk bele, amiről alapból azt gondoljuk, hogy nincs tehetségünk hozzá. Irány a balett-terem, a nyelvstúdió, a zenetanár!
Győr végre újra a tánc fővárosa lesz
A „remény” sajtótájékoztatóján jelentette be Velekei László, a Győri Balett igazgatója és Kiss János fesztiváligazgató, hogy egy év kihagyás után Győr idén ismét a tánc fővárosa lesz a nyár elején. Online és szabadtéri közösségi vetítések, közönségtalálkozók mellett 3 nagyszabású produkciót is tartanak a város szívében.
„Képes lenne a balett megmaradni a csillogó ruhák nélkül is annak, ami?” – interjú Grecsó Zoltán táncművésszel
Grecsó Zoltán a New York-i Jonah Bokaer Társulat táncművészeként, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanáraként és a Willany Leó művészeti vezetőjeként ismert. A beszélgetés során az az egyszerűség és harmónia sugárzott belőle, amely a művészetét is körbe veszi. Beszélgettünk a balettről, jelmezekről és fentartható táncruhákról.