Megmentheti az életedet, ha az aranyórában fekszel le aludni Azzal csökkenthetjük a szívroham és a stroke kockázatát legjobban, ha este 10 és 10 óra 59 perc között fekszünk le aludni.
Ezek a legjobb és legrosszabb színek a hálószobában Nagyobb hatással van a pihenés és alvás minőségére a fal színe a hálószobában, mint gondolnánk.
Te melyik alvó vagy a négy típus közül? Találd meg, és fordítsd a javadra! Négy típusba sorolhatók az emberek az alvás mintázata szerint. Fontos, hogy megtaláljuk a sajátunkat, hogy a munkában ezt a javunkra fordíthassuk.
3 apró lépés, hogy az óraállítás ne borítsa fel a bioritmusunkat Az a tény is erőt adhat, hogy március utolsó vasárnapján idén utoljára kell megküzdenünk az óraállítás kellemetlen fizikai és lelki hatásaival.
Jobb, ha nem este sérülünk meg A belső óránk, az úgynevezett cirkadián ritmus, nem egyszerűen az alvásunkat szabályozza. Hatással van az immunrendszer működésére, sőt a sebek gyógyulására is.
A májunk tudja, mikor nézünk tévét A kutatók már régóta sejtették, hogy a különböző szerveinknek és testrészeinknek saját cirkadián ritmusa van, melyek függetlenül működnek az agy központi órájától.