film
Tenki Réka: „Ezzel a hassal nem lehet másként menni!”
Amikor a decemberben debütáló Seveled című filmet forgatták, még egygyermekes anyuka volt Tenki Réka színésznő, hamarosan viszont megérkezik a második kisbabája. Különösen izgalmas ez annak tükrében, hogy a filmben egy várandós édesanyát játszik. Az új filmről, színházról és anyaságról beszélgettünk vele, no, meg díjakról, melyek néha nagy terhet raknak egy maximalista színésznő vállára. Molnár Karesz interjúja.
Cannes-i filmekkel jön a Mozinet Filmnapok
A 9. Mozinet Filmnapok programjában idén kilenc film tekinthető meg, akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt. A filmek között szerepel Bong Joon-ho legújabb rendezése, az Élősködők, amely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb elismerését, az Arany Pálma-díjat nyerte el, valamint egy magyar premier, a Valan – Az angyalok völgye is.
Mi már láttuk: itt az első mozifilm a magyar borról
Három elszánt hős, akiket közös szenvedélyük hozott össze: megcsinálni a nagy bort, amely ott lehet a világ legigényesebb asztalain. Almási Tamás új dokumentumfilmjében három borász mindennapi küzdelmein keresztül pillanthatunk be a tokaji borászok világába.
Vitanovics Dusán – Tiszta szívvel
Színészként egészen ördögi, sebészként pedig nagyon emberi. Vitanovics Dusán szerbiai születésű idegsebész, a budapesti Országos Klinikai Idegtudományi Intézet műtővezetője. Legtöbben Till Attila filmjéből ismerjük, és hamarosan újra láthatjuk a mozivásznon. Interjúnkat teljes egészében a szeptemberi Marie Claire-ben találjátok.
Szabadtéri mozivá alakult a Corvin Plaza tetőterasza
Már a Corvin Plaza tetőteraszán is csillagfényben, fröccsel és popcornnal a kezünkben élvezhetjük a premier filmeket. Budapest legújabb szabadtéri mozija, a Kultik Sky Cinema 160 kényelmes nyugággyal és takarókkal várja a közönséget, ráadásul még négylábú kedvenceinket is szívesen látják.