Kórházzá változnak a hotelek a világ körül

2020. március 27.
Ahogy a Covid-19 vírus okozta járvány egyre jobban terjed a világban, egyre több hotelt alakítanak kórházzá, hogy ezzel tehermentesítsék az egészségügyi rendszereket.

Az Egyesült Királyságban, Manchesterben nemsokára bezárnak két hotelt, hogy másfajta vendégeket fogadjanak: orvosokat, nővéreket és a brit egészségügyi rendszer dolgozóit, akik egyre nehezebb feltételekkel néznek majd szembe a koronavírus európai terjedése miatt az elkövetkező hónapokban.

Profi futballistáktól indult a kezdeményezés

A Stock Exchange Hotel és az Old Trafford Stadion közelében található Hotel Football, amelyeket részben a két futballsztár, Gary Neville és Ryan Giggs birtokol, 176 szobát bocsájt ingyen az egészségügyi dolgozók rendelkezésére. „A két szállodánk ingyenes felajánlásával reméljük, tudunk segíteni az egészségügyi dolgozóknak akkor, amikor a legnagyobb szükségük van rá” – mondta Gery Neville a közösségi oldalán.


A legnagyobb szállodaláncok brit hotelei is csatlakoztak a felajánláshoz. Így a Hilton, a Travel Lodge és a Best Western Great Britain hotelei jelenleg is megbeszéléseket folytatnak arról, miként segíthetnének. Akár szállásként, akár kórházi szobaként is felajánlanák helyiségeiket. A Chelsea Football Club milliárdos tulajdonosa, Roman Abramovics szintén felajánlotta szállodájának, a Stamford Bridge Millennium Hotelnek a szobáit az orvosoknak és nővéreknek.

Számos ország átvette

Spanyolországban is teljes kijárási tilalmat rendeltek el, hogy így állítsák meg a koronavírus-járvány erőteljes terjedését. A 350 szobás madridi Ayre Gran Hotel Colón a kevésbé súlyos tünetekkel rendelkező betegek elkülönítésére ajánlotta fel a szobáit, hogy így segítsen enyhíteni a spanyol kórházak túlterheltségét. Olaszországban, ahol a járvány már több beteget és áldozatot szedett, mint a kiindulási helyén, Kínában, szintén több, kórházak közelében működő szálloda tett hasonlóan. A szomszédos Franciaországban szigorúbban álltak a helyzethez. Itt az állam vont irányítása alá számos szállodát, hogy itt szállásolja el az egészségügyi dolgozókat.

Olvastad már?

Kínában is ez volt a rendszer

Az ötlet egyébként a kínai Vuhanból származik, ahol először ütötte fel fejét a Covid-19 vírus. Itt a kínai kormány számos hotelt foglalt le a járvány idejére az egészségügyi dolgozók számára. Így egyrészt meg tudták oldani a családjuktól való izolációt, hiszen orvosként vagy nővérként a betegséggel való megfertőződésre nagyobb esélyük volt, másrészt így könnyebben elérték a kórházat azokban az időkben is, amikor a városban leállították a tömegközlekedést.


Míg a koronavírus elleni védőoltás vagy gyógyszer kifejlesztésére várunk, muszáj lesz az amerikai és európai országokban is hasonló kreatív megoldásokhoz nyúlni az egészségügyi rendszer megtámogatásához. A hotelszobák messze nem ideálisak ahhoz, hogy orvosi kezelést folytassanak bennük, ám valószínűleg sok hotelben a vendégek egy ideig az orvosok, nővérek, esetleg enyébb tünetekkel küzdő betegek lesznek az elkövetkező hónapokban.

Olvass tovább!

Forrás: The Lonely Planet
Fotó: Unsplash