Kultúra
„Ma sem kell drága iskolákból érkezned, hogy a fotóid százezrekhez jussanak el” – interjú Csoszó Gabriellával
Mitől lesz valaki jó fotós és hogyan viszonyolunk a képekhez a mai vizuális tobzódásban? Csoszó Gabriella fotóművész, a Marie Claire fotópályázatának zsűritagja mesélt nekünk az áramló képek korszakáról és az újfajta képzési lehetőségekről a fotográfiában.
„Minden előadásomat belengi az elmúlás” – interjú Feledi Jánossal
Feledi János idén harmadszorra lesz az amerikai HH11 Festival vendége, ahol mesterkurzust is tart azoknak, akik szeretnék kicsit kipróbálni magukat a kortárs táncban. A táncos-koreográfus utazása előtt mesélt a kortárs tánc hazai helyzetéről és arról, miért vált központi témájává az elmúlás és a halál.
„Fel voltam készülve arra is, hogy soha nem fog megszökni” – interjú Tuza-Ritter Bernadettel
Torokszorító, hihetetlen erejű dokumentumfilmet csinált a Budapesten rabszolgaként tartott asszony sorsáról Tuza-Ritter Bernadett. A dokumentumfilmes az első nyilvános vetítés előtt elmesélte, miért nem akarta leleplezni a rabszolgatartót és hogyan sikerült segítenie a szökésben főszereplőjét, Marist.
Kitárulkozik az emberi test a Budapestre érkező BODY kiállításon
Február 15-én megérkezik Magyarországra a világhírű BODY kiállítás. A lenyűgöző emberi testet bemutató tárlat mérete Európában is egyedülállónak számít: 2200 négyzetméteren több mint kétszáz preparátumot tekinthetnek meg a látogatók. A kontinensen még soha, egyetlen városba se látogatott el a tárlat ilyen gazdag kiállítási anyaggal.
Szabó Győző: „Tudatosan vagyok állat”
Ő az ország macsója, de ha kell bárányt játszik gyerekdarabban vagy rizszendvicseket rak össze a Hold utcai piacon. Szabó Győző saját bevallása szerint még sosem nézett ki olyan jól, mint a Valami Amerika 3-ban, bomba formája mellett pedig a magánéletét is megmutatja a feleségével közösen színpadra vitt darabjukban. Interjú.