Riporter
„Kutya kötelessége lenne segíteni annak, aki megteheti”
Több, mint 1 milliárd tonna élelmiszert dobunk ki, miközben 200.000 krízis éhező gyereknek szinte egyáltalán nincs mit ennie. A FoodAngels Hungary - Segítő Angyalok Alapítvány rendszeres ételosztásokkal próbál segíteni, gyakran olyan menő éttermekkel szövetkezve, mint a KIOSK vagy a Babel Budapest. És ennél még sokkal többet is tesznek.
Ne izgulj, Tündérke, megvan a jogsid!
Ha egy fiatal lány jogosítványt szeretne, könnyen azt hiheti, kötelessége eltűrni a szexista oktatók zaklatását. Az anyósülésről érkező molesztálás épp olyan gyakran fordul elő, mint a mostanság leleplezett művészvilágban, de itt valamiért még inkább hajlamosak vagyunk elfogadni a hatalmi visszaéléseket.
A holtig tartó tanulás az Y-generáció sikerének kulcsa
Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A már zajló negyedik ipari forradalom révén számos szakma és pozíció szűnhet meg a következő évtizedekben, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) szakértője szerint emiatt hamarosan a megélhetés múlhat azon, hogy valaki képes-e akár 40 évesen visszaülni az iskolapadba.
Közösségi fotósprojekt indul bántalmazott nőknek
Egyre több fotó érkezik a NANE Egyesület Facebook oldalára bántalmazott nőktől, akik expresszív képekben fogalmazzák meg megpróbáltatásaikat vagy éppen szabadulásukat. A #VANKEPEMHOZZA közösségi fotósprojektet a NANE azért hirdette meg, mert tapasztalataik szerint a családon belüli erőszak áldozatait ritkán vagy egyáltalán nem hallgatják meg a környezetükben élők. Ha pedig mégis, nem hisznek nekik, vagy nem tartják komolynak a helyzetüket.
Az élelmiszermentés szexi – hogyan segít a Magyar Élelmiszerbank a rászorulóknak
Magyarországon a Magyar Élelmiszerbank Egyesület foglalkozik a legszélesebb körben szervezett élelmiszermentéssel. Munkájukról, az élelmiszermentés kihívásairól és a segítő tevékenységbe való bekapcsolódás lehetőségeiről beszélgettünk a szervezet képviselőivel.
A munkám a szenvedélyem: Pánczél Andrea, kommunikációs és energetikai szakértő
Rovatunkban minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme. Ismerkedjetek meg Pánczél Andrea kommunikációs és energetikai szakértővel, a régió legjelentősebb energetikai konferenciáinak szervezőjével.