5 tipp a testpozitív gyerekneveléshez

2021. október 28.
A képernyőn látható 10 és 17 év közötti fiatalok 87%-ának az átlagosnál alacsonyabb a testtömegindexe. Ezzel magyarázható, hogy a fiatalkori testképzavar korábban kezdődik, mint gondolnánk: már 5 éves gyerekek is gyakran elégedetlenek külsejükkel.

Minden szülő azt akarja, hogy gyermeke úgy tekintsen saját magára, ahogyan ő látja: gyönyörűnek, erősnek és különlegesnek. A Common Sense felmérése szerint azonban sok esetben ez nem valósul meg: a 6-8 éves lányok több mint fele, míg a fiúk egyharmada elégedetlen a testével. Egy másik kutatás eredményei alapján a fiatal lányok átlagosan 14 szelfit készítenek, mire készül egy olyan fotó, amivel elégedettek, és 25%-uk gondolja úgy, hogy a róla készült képek csak szerkesztés után néznek ki elfogadhatóan.

Tori Cordiano klinikai szakpszichológus szerint a gyerekek testképérzékenységét a médiaplatformoktól kezdve, a társas befolyáson át az otthon kapott megjegyzésekig számos tényező alakítja. Ideális kommunikációs stratégiák alkalmazásával a szülők felülkerekedhetnek a korábban említett forrásokon, segíthetnek gyermeküknek egészséges kapcsolatot kialakítani az étellel, mozgással és külsejükkel kapcsolatban. Mutatunk néhány trükköt, amivel te is segíthetsz a család legfiatalabb tagjainak!

testopzitív-gyereknevelés
1. Példamutatás

Az, hogy a szülő hogyan beszél a saját testéről, és milyen táplálkozási szokások jellemzik, nagyobb hatással van a gyerekekre, mint gondolnánk. Fiatalkorban a szülők viselkedése normaértékű a gyerekek számára, épp ezét fontos, hogy jó példát mutassunk a kicsiknek. Fogyasszunk együtt egészséges ételeket, tegyük szórakoztató családi tevékenységgé a fizikai aktivitást – például hétvégi kirándulások formájában. Fontos, hogy ezekkel a tevékenységekkel a testmozgás és erőnlétnövelés örömére, ne a fogyásra tereljük a gyerekek figyelmét. Egy tanulmány kimutatta, hogy a tizenévesek nagyobb valószínűséggel vesznek fel egészségtelen táplálkozási rutinokat, ha a szüleik túl sok súlyközpontú üzenetet közvetítenek feléjük az ételekről. A fogyás sulykolása és az édességek tiltása helyett beszéljünk gyerekeinknek az egészséges ételek előnyeiről, vitamintartalmáról. Ez motiválni fogja őket arra, hogy tegyenek általános egészségük megőrzése érdekében.

2. Leplezzük le a manipulált fotókat

A médiában látható manipulált képek olyan átlagon felüli, elérhetetlen tökéletességet közvetítenek, aminek a legtöbb fejlődésben lévő fiatal nem felel meg. Az emiatt kialakuló szorongáson könnyen enyhíthetünk a Cordinao által „ellenprogramozásnak” nevezett módszer segítségével. Érdemes együtt a felismerhetetlenségig átalakítani egy családi fotót képszerkesztővel, annak érdekében, hogy a gyermek is lássa, a szem átszínezésétől kezdve a -10 kilós külső eléréséig, mi minden változtatható a megjelenésünkön néhány perc alatt. Az önelfogadás kialakításához hozzájárulhat az is, ha hírességekről nézünk mindennapi, sminkmentes fotókat, ezzel is tudatosítva: profi stylistok segítsége nélkül a leggyönyörűbb celebek is csupán karikás szemű, kissé kócos hétköznapi emberek. Továbbá ajánljuk olyan Instagram oldalak követését, amelyek felhívják a figyelmet a mindennapos fotómanipulációra.

testpozitiv-gyerekneveles

3. Pozitív megerősítések

A testképzavar kialakulásának egyik következménye, hogy magunkat csak a külsőnk alapján értékeljük, elfelejtünk hálásnak lenni mindazért a munkáért, amit minden nap értünk tesz. Érdemes olyan kérdéseket, megjegyzéseket elejtenünk, amik emlékeztetik a gyerekünket arra, hogy a testünk jóval több a külsőségeknél. Például: belegondoltál már, mi mindent tudsz kezdeni az erős karjaiddal? Hogy érzed magad, amikor sportolsz? Emellett érdemes a gyereket arra is bíztatni, hogy naponta dicsérje meg verbálisan a testét valamiért, ugyanis ez az önszeretet gyakorlásának egyik leghatékonyabb módszere. A tükörre ragasztott, bátorító, pozitív üzenetek is hatékonyak lehetnek, hogy a család minden tagját emlékeztessük az új rituáléra – ami annak ellenére, hogy elsőre kimondottan szokatlannak és abszurdnak érződik, hosszú távú szemléletváltást eredményez. Ezekkel a mondatokkal és gesztusokkal megtaníthatjuk gyerekeinknek, hogy testük értékes és szeretetre méltó – nem csak azért, ahogy kinéz, hanem azért is, amiért lehetővé teszi, hogy sokoldalúan élvezzük az életet.

4. Hangsúlyozzunk a belső értékek fontosságát

Cordiano szerint nagyon fontos, hogy tudatos kommunikációs startégiát válasszunk, amikor másokról beszélünk a gyerekünknek. Emeljük ki a közös ismerőseink olyan értékes belső tulajdonságait, mint a kedvesség, kíváncsiság, kitartás, ezzel megmutatva, hogy az embert csupán másodlagosan definiálja megjelenése. Kérdezzük meg, mit gondol a gyerek, milyen belső tulajdonság teszi különlegessé a legjobb barátját, a kedvenc hírességét? Emellett, ha látjuk, hogy gyermekünk tehetséges valamiben, dicsérjük meg sokszor, például jegyezzük meg, milyen ügyesen táncol, sportol, látszik, hogy milyen sokat gyakorol. Ezzel erősíthetjük benne azt, hogy az internetes, jóleső elismerések (amelyek a külsőségeknek szólnak) eltörpülnek a lassan elérhető, de látványosabb, hosszabb távon is fennmaradó teljesítménnyel szemben.

5. Utazzunk vissza az időben

Remek családi program lehet, ha előszedünk néhány régi, gyerek- és kamaszkori fotót magunkról és megmutatjuk őket a gyereknek. Képnézegetés közben elmesélhetjük, mi hogyan érzetük magunkat ekkor a bőrünkben, csúfoltak-e valamiért, szerettünk-e volna változtatni valamit magunkon. Utólag mi is rájöhetünk, hogy az akkor meghatározó problémáink ma már nem is zavarnak, sőt még akár értékeljük is felnőtt fejjel azt a különlegességet, ami régen feszélyezett minket. Fontos, hogy ha kiemelünk egy negatív tulajdonságot a képeken, azonnal ellensúlyozzuk azt egy pozitívummal. Például: „ekkor nem öltöztem túl előnyösen, de nagyon elégedett voltam a stílusommal és csak ez számít”, vagy „gimnáziumban mindig kivasaltam a hajam, mert nem szerettem, hogy göndör, de ma már tudom, hogy ez tesz különlegessé”. Ezzel az önelemzéssel egyrészt megmutatjuk a család fiatal tagjának, hogy nincs egyedül a bizonytalanságával, és hogy az esetlegesen negatív érzései idővel akár teljesen át is alakulhatnak.

Forrás: commonsensemedia.org, womenshealthmag.com, wellbeingtrust.org Fotó: Getty Images

Olvass tovább!