Száz-kétszáz éve még sehol sem volt a Tinder és a profilképek jobbra-balra húzása, amit gyakran érezhetnek megalázónak, veszélyesnek és akár fárasztónak is azok, akik ismerkedni próbálnak a 21. században. Mikor feladnánk és elcsüggednénk, jusson eszünkbe, hogy minden korban voltak olyan dolgok a randizással kapcsolatban, amit a szerelmesek biztosan a pokolba kívántak.
Titkos kódnyelven kellett beszélgetniük
Persze, egy párkapcsolatnak megvannak a saját szavai, amiket csak a benne élők használnak egymás között. Ám a kommunikáció két szerelmes között a múltban sokkal bonyolultabb és nehézkesebb volt, mint ma, kezdve azzal, hogy nem lehetett semmi sikamlósat vagy illetlent mondani.
A 17. századi francia arisztokraták például szándékaikat mű anyajegyekkel, úgynevezett mouches-val nyilvánították ki, és a gyakorlat elterjedt egész Európában. Fekete bársonypöttyöket ragasztottak az arcukra, és az elhelyezés mutatta az érdeklődésüket. „Ha egy nő ki akarta fejezni pajzán vágyait, a szája sarkába tapasztotta. Aki csak flörtölni akart, az állára ragasztotta a pöttyöt. A szerelem jele volt a szépségpötty szem mellé ragasztása, ha pedig az állra ragasztották, a flörtölést és játékosságot fejezte ki. Az orron elhelyezett pötty a szemtelenséget jelentette, a szájra a különösen kacér nők ragasztották, míg a homlokon elhelyezz szépségpötty a büszkeség jele volt” – sorolta Peter Wagner kultúrtörténész.
A viktoriánus korban is megmaradt a szépségtapasz mint a szerelmesek közötti titkos kód egyik formája, ám a szépségpöttyök az arcról átkerültek a borítékokra és bélyegekre. A brit hölgyek és urak az 1800-as években virágnyelven üzentek egymásnak, szó szerint: az őszirózsa azt jelentette, hogy viszonozza a másik érzéseit, az őszibarackvirág annyit tett, hogy a másik képességei, hasonlóan vonzerejéhez, páratlanok.
Néha egy csövön át kellett beszélni
Ha valaki egy puritán kolóniában élt Amerikában, nem volt megengedett számára az ellenkező nemű partnerrel egyedül találkozni. A szerelmesek természetesen remek ötletekkel álltak elő, hogy ezt kiküszöböljék. Egy 180 centis csövön keresztül beszélgethettek egymással, mivel ezt a távolságot már Isten is szentesítette, és így nem kellett tartani attól, hogy bárki a testi csábítás csapdájába esik.
Zsákba zárt együttalvás
Szintén a 18. századi Amerikában volt szokás, ha a párt az a ritka nagy szerencse érte, hogy mégis együtt aludhatott, az a néhány szabály, ami megnehezítette az intim pillanatok átélését. Egyrészt teljesen ruhában kellett lennie a párnak, néha egyenesen zsákba kötötték őket, természetesen külön-külön, sőt, akár egy deszkalapot is helyezhettek közéjük. Így legalább beszélgethettek, ám bőr a bőrt biztosan nem érintette. Akkoriban talán úgy gondolták, a semminél ez is több. És ezt valószínűleg csak az vállalta a másikért, aki tényleg komolyan gondolta a kapcsolatot.
A kísérőre vonatkozó bonyolult szabályok
A viktoriánus korban 30 év alatti hajadon nő nem tartózkodhatott férfi jelenlétében kísérő nélkül. Ha szerencsések voltak, a gardedám talán kicsit félrenézett vagy elszunyókált, hogy lophassanak egy-egy csókot egymástól. A szabályok szerint a nők nem is beszélhettek egy férfival, ha előzőleg nem mutatták be őket egymásnak. Kevés kivételtől eltekintve – tánc és amikor az úton segít átkelni az úriember – természetesen szóba sem jöhetett, hogy egy hajadon és egy férfi akár a kisujjával megérintse egymást.
Ha nem voltak elég óvatosak, könnyen sokba kerülhetett a hiba. A korabeli Angliában (a kora 19. században), ha ugyanazzal a személlyel kettőnél többször táncolt egy nő, az hatalmas gubancot okozhatott, akár automatikusan jegyesének is tekintették.
Szörnyű dolgokat kellett eltűrni lánykérés címén
A férfiak gyakran úgy választottak feleséget, mint ma a zöldségesnél gyümölcsöt. Egy 16. századi történet szerint – ami reméljük, inkább csak kitalált rémtörténet, mint valóban megtörtént eset – a brit politikus, Sir Thomas More férjhez akarta adni a lányát. A kérőt bevezette a hálószobába, ahol More két lánya aludt éppen, meztelenül feküdtek az ágyban. More felemelte a takarójukat, és a tiltakozó lányokat a hasukra fordította, hogy ne látszódjanak az intim testrészeik. A kérő mintegy mellékesen megjegyezte, most, hogy látta mindkét oldalukat, Margaretet választja, és mintegy nyomatékot adva döntésének, sétapálcájával megveregette a lány fenekét.
A smink szó szerint beteggé tett
A 17. századi Angliában a férfiak imádták a halottsápadt nőket. A nők ezért fehérólommal tették még fehérebbé a bőrüket, ami ecet és a mérgező fém keveréke volt. A mellékhatások között pedig bénulástól hajhullásig egy sor tünet megjelenhetett.
Nem volt ez másként Spanyolországban sem, ahol viszont a lányok agyagot ettek, mert úgy tartották, hogy ettől lesz fehérebb a bőrük. Ez nem történt meg, viszont anémiás vérszegénységet okozott. Az 1800-as években a higanyt széles körben használták a sminktermékekben, az 1930-as években készült első szempillspirálok pedig terpentint tartalmaztak, amitől a nők ödémássá váltak, szemhéjuk pedig égő vörös lett.
Egészen őrült tanácsadó könyvek
A 19. században rengeteg tanácsadó könyvet adtak ki a randizásról, ismerkedésről a nőknek, melyek lényege az volt, hogyan ne zavarják a férjüket és ne legyenek terhükre. Volt azért néhány férfiaknak szánt kiadvány is, melyek viszont egészen bizarr dolgokat tartalmaztak. Például azt tanácsolták, győződjenek meg róla, hogy olyan nőt vesznek feleségül, akinek a feje hátulról szabályosan kerek. A könyv szerint ugyanis ez árulkodik arról, hogy élénk libidója van a nőnek és erős benne az anyai ösztön.
Arra is figyelmeztették a férfiakat, hogy ne vegyenek el nőt, aki nem tud főzni vagy nem tiszta, még akkor sem, ha azt ígéri, megtanulja. „Ki gondoskodik a férfi gyomráról, míg a nő tanulja mindezt? És ki takarítja el az otthon rendetlenségét? Megöl a gyomorsav vagy elveszíti a józan eszét a férfi, mielőtt sikerül a nőnek megtanulnia” – állt a roppant hasznos 1883-as könyvben.
Forrás: Mental Floss Fotó: Unsplash, Getty Images
