„Általánosságban, az évek alatt azt figyeltem meg, hogy a legtöbb ember, aki segíteni akar a kényszeres gyűjtögetéssel küzdő hozzátartozójának, valójában nem tudja, hogyan tegye. Nincsenek megfelelő eszközeik – mondta Gregory S. Chasson klinikai szakpszichológus. – A családtagok többsége erkölcsi oldalról nézi a gyűjtögetést, ám az egyén valóban szenved.”
A kényszeres gyűjtögetés egy olyan mentális egészséggel összefüggő állapot, amikor az embereknek komoly nehézséget okoz megválni bármilyen tárgytól, amit birtokolnak, egyfajta belső szükséget éreznek arra, hogy megtartsák. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság statisztikái szerint a világ népességének mintegy 2,6 százalékát érinti. Érdekes, hogy a hatvan felettieknél erőteljesebben van jelen, illetve azoknál, akik más mentális problémával, szorongással vagy depresszióval küzdenek. De a gyakoriságot befolyásolhatja egy adott ország kultúrája is. A macskás hölgy sztereotípiával ellentétben egyforma arányban érinti a férfiakat és nőket.
„A kényszeres gyűjtögetés teljes tehetetlenséggel párosuló stresszt jelenthet a családtagoknak – mondta Chasson. – Rengeteg frusztráció, harag és teljes értetlenség kavarog azokban, akik ilyet élnek át, és tanácstalanok, hogyan segíthetnének. Nagyon megnehezíti a kapcsolati dinamikát a családtagok között, rengeteg veszekedést szülhet, ami sok esetben oda vezet, hogy a kapcsolatot is megszakítják egymással.”
Nem feltétlenül vesznek új dolgokat
Sok kényszeres gyűjtögető kényszeresen vadássza az új tárgyakat, ám ez nem igaz mindenkire, aki a problémával küzd.„ A kényszeres gyűjtögetők sok esetben inkább egy-egy tárgyhoz ragaszkodnak, amit mások nagyon-nagyon ki akarnak dobni” – mondta a pszichológus. Például van, aki saját magát barkácsmesternek tartja, így minden régi kütyüt megszerelnek, mivel meg vannak győződve róla, hogy egyszer még jól jöhet. Az a nap azonban sosem jön el. De lehet a háttérben húzódó motiváció az is, hogy megőriznek valamit egy idealizált múlt miatt, emlékbe. A gyerekkori játékok ebbe a kategóriába esnek.
„Vannak olyanok, akik rettegnek a pazarlástól – mondta Frost, aki látott már olyat, aki gabonapelyhes dobozokat használt irattárolóként. – Míg mások átalakítják a tárgyakat, és szentül hiszik, hogy ha kidobnák a szemétbe, azok a dolgok roppant veszélyesek és károsak lennének. Ez elviselhetetlen gondolat számukra.”
A kényszeres gyűjtögetés krónikus állapot, ami idővel erősödhet. Akik felnőttként küzdenek ezzel, azoknál már gyermekkorban is látszott a hajlam. Sok esetben a kényszeres gyűjtögetéssel küzdők elszigetelődnek, mert szégyenkeznek, frusztráltak félnek, hogy az emberek megtudják, mi folyik náluk. „Meg vannak győződve róla, hogy valami olyan történne, amit nem akarnak. Valaki jönne és kitakarítaná a házat, ami egyenesen traumatikus lenne számukra” – magyarázta a pszichológus, hozzátéve, hogy szakember segítségét sem kérik általában egészen addig, míg egy szerettük rá nem kényszeríti őket. „A kognitív viselkedésterápia nagyon hatásos lehet – mondta Gail Steketee pszichológus, aki a kényszeres gyűjtögetőkre specializálódott. – Ez azonban időigényes, legalább egy év kell hozzá, hogy látszódjon az eredmény. Meg kell tanulni, hogyan kezeljék a tárgyakkal kapcsolatos gondolataikat, majd képessé kell válniuk választani közöttük, ami nagyon nehéz a kényszeres gyűjtögetők számára.”
Így segíthet a család
A család támogatása is nagyon fontos a felépülés folyamatában. A szakember ahhoz is adott tanácsokat, hogyan segítsük helyesen azt a családtagunkat, aki kényszeres gyűjtögetéssel küzdenek:
- Képezzük magunkat: mivel rengeteg a félreértés a problémával kapcsolatban, nagyon fontos, hogy annyi információt gyűjtsünk, amennyit csak lehet – szakemberektől.
- Soha ne dobjuk ki egyetlen tárgyukat sem: ez csak stresszt, idegességet vált ki.
- Értsük meg, mit jelent az adott tárgy: általában olyan értéket tulajdonítanak a tárgyaknak, amit mi nem láthatunk. Legyünk empatikusak, és próbáljuk megérteni, mit jelent számukra az adott dolog.
- Keretezzük át a beszélgetést az aggodalmainkról: ha például az édesanyánk küzd kényszeres gyűjtögetéssel, inkább onnan közelítsük meg a témát, hogy mikor volt nála legutóbb kávézni egy barátja. Ezután megjegyezhetjük, hogy elég nehéz lenne itt felszolgálni a kávét, mert mindent papírok borítanak. Kérdezzük meg az anyukánkat, mit gondol erről, majd mondjuk el, hogy aggódunk. Azt is elmondhatjuk, hogy féltjük, nem akarjuk, hogy elcsússzon egy dobozhalmon, és eltörje a bokáját, vagy hogy tüzet fogjanak a papírok.
- Kerüljük a kritikát és prédikációt: a negatív megjegyzések és bírálat nem vezet sehova. Legyünk inkább pozitívak, és a legkisebb haladást is dicsérjük.
Forrás: Washington Post Fotó: Unsplash
