- A bélrákos betegeknél, akik naponta két-négy csésze kávét isznak, sokkal kisebb valószínűséggel újul ki a betegségük – derült ki egy kutatásból.
- Emellett kiderült, hogy azoknál, akik naponta legalább két csésze kávét ittak, kisebb volt a rákos megbetegedés kockázata, mint azoknál, akik nem ittak.
- Ez a legfrissebb tanulmány kimutatta, hogy a kávé csökkenti a rák kockázatát.
A szakértők szerint az eredmények „ígéretesek”, és azt feltételezik, hogy ha más tanulmányok ugyanezt a hatást mutatják, az Nagy-Britannia esetén évente 43 000 bélrákkal diagnosztizált britet ösztönözhet kávéfogyasztásra.
A kutatócsoport vezetője, Dr. Ellen Kampman, a holland Wageningeni Egyetem táplálkozás professzora elmondta, hogy a bélrák minden ötödik embernél visszatért, és halálos is lehet.
A kávé csökkenti a bélrák kiújulásának kockázatát
A holland és brit kutatók 1719 bélrákos beteg bevonásával végzett kutatás során megállapították, hogy azok, akik legalább két csésze kávét ittak, kisebb volt náluk a betegség kiújulásának kockázata. A hatás dózisfüggő volt – minél többet ittak, annál inkább csökkent a kockázat.
A World Cancer Research Fund által finanszírozott és közzétett tanulmány szerint azok a betegek, akik legalább öt csészével ittak naponta, 32%-kal kisebb valószínűséggel tért vissza a bélrákjuk, mint azoknál, akik kevesebb, mint két csészével ittak.

A kávé segít megelőzni a bélrák kiújulását
A kávé csökkenti a rák kialakulásának kockázatát
Viszont a tanulmány lényegében kimutatta, hogy a kávé csökkenti a rák kockázatát. Már most komoly bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy csökkenti a máj- és méhrák kockázatát, és néhány bizonyíték van arra is, hogy ugyanezt teszi a száj-, garat-, gége- és bőrrák esetében. Mi több, összefüggést találtak a bélrák kialakulásának alacsonyabb kockázatával is.
Marc Gunter professzor, a tanulmány társszerzője elárulta, hogy még nem pontosan értik, miért van ilyen hatása a kávénak. „A kávé több száz biológiailag aktív vegyületet tartalmaz, amelyek antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, és védelmet nyújthatnak a bélrák ellen.”
Majd hozzátette: „A kávé csökkenti a gyulladást és az inzulinszintet is – amelyek összefüggésbe hozhatók a bélrák kialakulásával és terjedésével.” A szakértő szerint további kutatásra van szükségük ahhoz, hogy rájöjjenek, miért van ilyen hatással a kávé a bélrákra.
Forrás: The Guardian, Fotók: Getty Images