A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Valor Hungariae Zrt.-vel közösen idén 28. alkalommal hirdette meg az innovációs díj pályázatát. A díj bírálóbizottsága a Magyar Innovációs Alapítvány által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke az Innovációs és Technológiai miniszter.
A 2020. március 27-én kihirdetett Magyar Innovációs Nagydíjjal és a hét további innovációs díjjal – köztük az Informatikai Innovációs Díj – jutalmazottakat 46 jelentkező közül választotta ki a bírálóbizottság. Az Oncompass Medicine rákkutatói által kifejlesztett döntéstámogató szoftver világszerte elismert innováció – az amerikai Forbes a jövő megoldásának nevezte –, amely a daganatos betegek személyre szabott terápiájának kiválasztását teszi lehetővé. A szoftvert a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok és a célzott gyógyszerek mellett a személyre szabott precíziós orvoslás újabb alapfeltételét biztosítja. A daganatos betegségek hátterében hatszáz gén hatmillió mutációja állhat, általában a betegeknél egyszerre több génmutáció is előfordul. A szoftver által használt speciális orvosi algoritmus összeköti a génmutációkat a több mint száz forgalomban lévő gyógyszerrel és a több ezer klinikai vizsgálatban elérhető hatóanyaggal.
Dr. Peták István rákkutató, molekuláris farmakológus, az Oncompass Medicine egyik orvos alapítója és tudományos igazgatója kiemelte: „A mi hitvallásunk, az Oncompass Medicine célja a kezdetektől az, hogy minden beteg megkaphassa az aktuális tudásunk szerinti, legnagyobb valószínűséggel ható kezelést. Szerencsére ma már viszont több mint száz törzskönyvezett célzott gyógyszerünk van. Egyre több helyen elérhető a molekuláris diagnosztika, a sokgénes vizsgálatok, a személyre szabott orvoslásban – a gyors és pontos döntés érdekében – egyre indokoltabbá válik mesterséges intelligencián alapuló döntéstámogatás. Az egyik első ilyen orvosi szoftver az általunk kifejlesztett rendszer, amely a beteg daganatában jelen lévő genetikai hibák alapján sorrendbe rakja a lehetséges gyógyszereket a beteg számára. A kalkulátor azonban soha nem helyettesítheti az orvost, a gép csak a daganatsejt genetikáját képes figyelembe venni, a beteg kezelése ennél jóval komplexebb feladat.”
Az Oncompass Medicine által fejlesztett szoftver egy folyamatosan bővülő tudásgép, amely egy adott döntéshez az addig felhalmozott összes tudást felhasználja. A több mint tíz ember által, több mint öt év alatt betáplált tudást a gép 20 ezredmásodperc alatt futtatja le.
A koronavírus és a rák
Dr. Peták István elmondta, a koronavírus-járvány idején különösen fontos a daganatos betegek ügyével foglalkozni, nem szabad hagynunk, hogy a pácienseknek hátránya származzon a kialakult helyzetből. A koronavírus-járvány miatt kialakult szituáció felgyorsítja a digitális orvoslás térhódítását, az orvosi szoftverek és a telemedicina együttesen egy sosem látott fejlődést hozhat a betegellátásban.
„Az egészségügy, így a daganatos betegek ellátása is folyamatosan digitalizálódik, az informatika megreformálja az egészségügyet – ez a folyamat a járvány miatt kialakult helyzetben rendkívüli mértékben felgyorsult. A mi kalkulátorunk is egy felhőalapú eszköz, amelybe az orvosok és a betegek is regisztrálhatnak, és online kérhetik a döntéstámogatást.
A koronavírus okozta helyzetben a szakértőink online dolgoznak – együttműködve a »virtuális molekuláris tumorboardban« jelen lévő onkológussal, genetikussal, bioinformatikussal, info-bionikussal, molekuláris biológussal –, és a betegek is online tudják igénybe venni a konzultációkat. A helyzet új dimenziókat nyit: azt tervezzük, hogy a videokonferenciáinkra más onkológiai centrumokban dolgozó onkológus kollégákat, sőt, a világ más országaiban dolgozó szakértő onkológusokat is meghívunk. Ez oda vezethet, hogy demokratizálódik a hozzájutás a precíziós onkológiai ellátáshoz, hiszen a lakhely nem befolyásolja a hozzáférést. A kiértékelés, az elemzés, a konzultáció is a virtuális térben történik, a betegek nem szenvednek hátrányt ebben a kritikus időszakban sem” – emelte ki Peták doktor.
Az Oncompass Medicine díjnyertes szoftvere iránt a hazai és a nemzetközi érdeklődés is jelentős, így Magyarországról tudást és innovációt exportálhatunk a digitális, globális térben, elősegítve ezzel a hatékony orvoslást.
Az Oncompass Medicine a közelmúltban megnyerte többek között a GET IN THE RING! V4 regionális startup- és innovációs versenyt, az Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának díját a Bangkokban rendezett, Breakthrough Innovations in Oncology című konferencián, amelynek középpontjában ugyancsak az áttörő informatikai onkológiai innovációk álltak. Tavaly júniusban a Global Enterpreneurship Summit innovációs konferencián pedig az előadók között az Oncompass képviselte Magyarországot.