25 éves a TranzDanz Kovács Gerzson Péter kortárs táncegyüttese, a TranzDanz idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A jubileumi évet december 19-én a Lábán-díjas Bankett című előadás felújításával zárják.
Golden Globe: A női vonal Kihirdették a Golden Globe-díj jelöltjeit. Január 12-én igazi nagyágyúk mérkőznek meg egymással. Górcső alá vettük a női felhozatalt.
Hallgasd meg! Knoll Gabi énekesnő, akinek a Társas játék új főcímdalát köszönhetjük, ezúttal csapatával, az Egy Másik Zenekarral rukkolt elő új dallal. Hallgasd meg a Valakinek című nótát!
Készülj, itt a Portugál Filmnapok! Tedd magad szabaddá holnaptól esténként! December 10. és 14. között ugyanis öt estén át öt kortárs portugál filmet nézhetünk meg a Művész moziban. Nem szabad kihagyni!
Együtt a Belmondóval Megjelent a Belmondo új albuma Kooperatív címmel. Hogy stílszerűek maradjanak a címhez - tele jobbnál jobb vendégművésszel.
Indul a nomád rádiószínház December 6-án mikulás napi adással mutatkozik be Budapest új rádiószínháza, a Radio RŐT. A nomád rádióműsor mostantól rendszeresen jelentkezik majd különböző helyszínekről és rádióállomásokról.
Werkfotók: Szabó Erikával interjúztunk Állandó, keddi interjúink szerzője, Molnár Karesz ezen a héten Szabó Erika színésznővel találkozott. Most a kulisszák mög is bekukkanthatunk.
Madonna fiával és Sean Pennel Haitin A népszerű énekesnő volt férje, Sean Penn alapítványát is szívesen népszerűsíti. Haitire utazott fiával, Roccóval, hogy körbejárja a helyi szervezeteket. Exkluzív képek!
15 éves a Pintér Béla Társulat Szinte lehetetlen darabjaikra bejutni, mégis mindenki őket imádja. Betöltötték a 15. életévüket, amit egy Jubileumi Fesztivállal ünnepelnek.
A legszexisebb sztárok rövid hajjal Miért ne dobhatnánk félre a sztereotípiákat, és lehetnék szexisek rövid hajjal is? Kedvenc sztárjaink - köztük már Jennifer Lawrence is - bebizonyították, semmi sem lehetetlen.
Adam Levine tényleg szexis! A Maroon 5 énekesét a People magazin a legszexisebb férfiak közé választotta... Van pár jó képünk, hogy megmutassuk, miért is.
Zooey Deschanel dalban mondja el Aktuális címlaplányunk nemcsak szuper színésznő, de már jó ideje az éneklést is felvette profiljai közé. Összeszedtük, mit érdemes meghallgatni tőle.
Katy Perry a legjobb A 29 éves amerikai énekesnő nemcsak a legjobb énekesnő díját zsebelte be az MTV EMA díjátadón, de övé lett a világ legnépszerűbb Twitter-fiókja is.
Justin Timberlake egy hónapja Amellett, hogy megkezdte világ körüli turnéját – egyelőre még csak az Államokban -, és a naptára jövő márciusig teljesen tele van, sosem találjuk kétszer ugyanott. Justin szerint nincs megállás...
Bruno Mars is jól szórakozott a saját koncertjén Majdnem teltház előtt adott koncertet - életében először - Budapesten a honolului születésű énekes és táncos lábú zenekara.