Gyúrjunk arcra is
Az idő előrehaladtával nemcsak a testünk izmai gyengülnek, illetve csökken a mennyiségük, de az arcunké is, a gravitáció miatt pedig egyre lejjebb kerülnek a vonásaink. Napi 20 perc tornával és speciális masszázzsal viszont visszafordíthatjuk ezeket a kedvezőtlen élettani folyamatokat.
Minivakáció a Costa del Solon
Amióta létezik direkt repülőjárat, méghozzá elérhető áron, Malaga és Budapest között, egyre többen keresik fel a Costa del Sol mindig napsütötte városait néhány napos miniszabadság céljából. Háromórás repülőút, és egy színes, elvarázsolt világba csöppenünk, ahol könnyű kikapcsolódni, feltöltődni.
Törőcsik Franciska: “Próbálok a megérzéseimre hallgatni”
Már az első mondatain érzem, hogy mellébeszélés nélkül fog mesélni bármiről, amiről kérdezni fogom. Egyszerre komoly és laza, a beszélgetésünk minden percében önazonos. Hamar rájövök, hogy ez a természetessége fogott meg benne már akkor is, amikor az Aurora Borealis-ban láttam őt. Interjú Törőcsik Franciskával.