Fésüld meg a ruhád, indulunk!

2024. augusztus 11.
A divattervezők új generációja a haj, a bodor fürtök és a hosszú fonatok megszállottja – de alkotásaikat még véletlenül sem a fejünkön kell viselnünk. A trendek alakulásából úgy látszik, hogy egy ideig búcsút mondhatunk a flittereknek, a hímzéseknek és a strasszoknak, a vágy titokzatos tárgya a ruhák díszítésénél egyre inkább a haj.

Talán még nem jönnek velünk szembe minden sarkon, de a hajkreációk a divatkollekciók mind gyakoribb elemei. Olyan ruhákról és kiegészítőkről van szó, amelyek kinézetükben leginkább egy remekbe szabott frizurára emlékeztetnek. Korábban is láttunk már ilyesmit, egy-egy sztár extravagáns kiegészítőjeként például a vörös szőnyegen, de mára bátran kijelenthető, hogy a divat és a haj szerelmi történetéből mind több és érdekesebb, egyedi alkotás születik.

Kezdetben volt… Éva

Ha jobban belegondolunk, igen, épp ő lehetett, aki elsőként felismerte a hajban rejlő lehetőségeket. Villámgyorsan kellett elhagynia a Paradicsomot, így Éva az első keze ügyébe eső alkalmatossággal, a saját hosszú hajfonatával takarta el a testét. Erre a részletre művészek is felfigyeltek, és bár sokan fügefalevelet aggattak Évára a festményeiken, voltak azért olyanok is, akik a saját hajába burkolózva ábrázolták az első asszonyt. Ez utóbbi egy határozottan érzékibb megjelenítés, amely még évszázadokkal később is hat – például a divatra vagy a kortárs fotóra. Említsük meg a trend másik előfutárát, Vénusz istennőt is, aki Botticelli világhírű festményén partra szállásakor ugyancsak dús barna hajával takarja el magát.

Vénusz-születése-Botticelli

Botticelli: Vénusz születése

Total hair

Martin Margielát vélhetően az apja fodrászüzletében látottak varázsolhatták el hasonlóképpen, mint ahogy a divat- és dizájnrajongók a zseniális belga tervező munkái láttán érezhetnek. A Maison Margiela ruhákba, kiegészítőkbe vagy azokra illeszt időnként hajból készült díszeket. Emblematikus darabként emlékszik a divattörténet a ház 1994-ben bemutatott nyakláncára, amelynek függője egy fémfoglalatba illesztett hajtincs volt. Azután a 2009-es tavaszi–nyári kollekcióban, amely a brand fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte, főszerepet kapott a haj és főként egy teljes egészében hajból – leselejtezett színházi parókákból – készült kabát, amely később a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum (MET) állandó gyűjteményébe is bekerült.

Maison Martin Margiela 2009. tavasz–nyár

Selyemre festett fürtök

Alexander McQueent akár gálánsnak is nevezhetjük, ha a legelső kollekciói történetére gondolunk. A brit dizájner ugyanis eleinte a ruhák címkéjébe egy apró, hajtincset rejtő műanyag tasakot is varrt. Egykori munkatársai azt állítják, hogy a hajtincsek a nagy divattervező sajátjai voltak. 

A McQueen-féle hajas őrület akkor ért a csúcsra, amikor a Givenchy művészeti vezetőjeként 1997-ben hajból készült ruhákat küldött a kifutóra. Az Hubert de Givenchy által alapított márka most, a 2024–2025-ös őszi–téli férfi öltözékek között is különlegességgel rukkolt elő: a modellek fejét hajfonatokkal, hajtincsekkel díszített selyemsál fedte.

Givenchy-1997-Alexander McQueen
Givenchy-2024-2025

Balra a Givenchy Couture 1997-es kollekciójának egyik kreációja, jobbra egy look a Givenchy legújabb kollekciójából

Hajtincsek a jövőben

Végtelen azoknak a kreatívoknak a száma, akik hajból fabrikált, vidám részletekkel dobják fel az öltözékeket, de abban általában hasonlítanak egymásra, hogy az „újításaikért” a múltba nyúlnak vissza. Vannak olyan megoldások, amelyek közelebb állnak az iparművészethez, mint a divathoz, és nem egyszer csodálkozunk el azon, hogyhogy ez korábban még nem jutott senkinek az eszébe. Az igazság az, hogy valakinek általában már korábban is eszébe jutott… Vegyük a Schiaparellit. Az amerikai művész, Pippa Garner már az 1980-as években hajból font nyakkendőt viselt egy, a ruhák üzenetét fejtegető fotósorozaton. A Schiaparelli aktuális, 2024–2025-ös őszi–téli divatbemutatóján ugyancsak megjelentek hasonló, különféle árnyalatú, a hajhosszabbításhoz használt fonatokból összeállított nyakkendők.

Jean Paul Gaultier a 2024-es tavaszi–nyári haute couture bemutatón adott a modellekre hajhosszabbító tincsekből épített fülbevalókat. A masni vagy csiga formájú ékszereket Simone Rocha álmodta meg. Az ötletet azonban nem nevezhetjük vadonatújnak, miután a kiváló Hussein Chalayan 2016-ban ruhakreációit a modellek hajával pontosan megegyező árnyalatú, maxi hajtincs-fülbevalókkal kombinálta.

Hussein Chalayan 2016
Jean-Paul-Gaultier- 2024

Balra Hussein Chalayan 2016-os őszi–téli, jobbra a Jean Paul Gaultier 2024-es tavaszi–nyári kollekciójának egy-egy fülbevalója

Ha valóban eredeti, még sosem látott verziót keresünk, ott van példának a japán Fumie=Tanaka márka: kreációikon a vintage, a klasszikus és a katonai stílus keveredik, de a tekintetünket leginkább a „szőrös” darabjaik vonzzák.

Egyes ruháik teljes felületét haj borítja, rendkívül látványosak, de zöldnek aligha nevezhetők, a fürtök ugyanis szintetikus szálakból készülnek. Pedig a haj akár a szőrme zöld alternatívája is lehetne, de ez egy következő cikkünk témája.

Szöveg: Mario Cossu, Lukács Zsolt  Fotó: Getty Images, Givenchy