Üvöltő szelek: mit viseljünk szeles időben?

2020. február 27. |

Lassan a téli szürkeség helyett a reggeli napsugár cirógatását érezhetjük az arcunkon, és tévesen azt hihetjük, hogy rögtön búcsút inthetünk a vastag holmiknak is. Azonban ez még közel sincs így, az idill abban a röpke pillanatban szertefoszlik, mikor kilépünk az utcára, és egy hatalmas szélvihar kellős közepén találjuk magunkat.

Szeles időben munkába sétálni még szörnyűbb, mint pocsolyákat kerülgetni az esőben. Na jó, egyik sem jó móka, mégis van valami igazán brutális a tűszúrásszerű jeges levegőben, amely megcsapja az arcunkat ilyenkor. Tudjuk, hogy hiába minden erőfeszítés, a frizuránkat az első szellő szétbontja, a szempillaspirálunk pedig az arcunk közepére vándorol, mire fedett helyre érünk.

A szeles idő elleni védekezés nem a legegyszerűbb feladat. A símaszkok nem éppen a legdivatosabb, de legalább védelmező megoldások, azonban létezik más opció is, hogy megóvjuk a testünket úgy, hogy még a stílusunkat se kelljen feláldoznunk érte. Ismerjük be, szél ide vagy oda, jól szeretnénk kinézni mindezek dacára!

1861 Manufatúra Pécsi kesztyű azúrkék kesztyű, 21 900 Ft Hat Attack fehér beret, 12 500 Ft Marks & Spencer csíkos poncsó, 39,50 £ H&M mintás selyemsál, 9495 Ft Topshop kiskalap, 14 £ Agnelle barna kesztyű, 74 641 Ft Virág Anna sárga fülmelegítő, 4900 Ft

Gondoljunk a régi időkre, és jussanak eszünkbe nagymamáink, a tip-top kis hölgyek hosszú kesztyűvel és vele harmonizáló kalappal, vállra kötött kendővel és gyönyörű brosscsatokkal. Bár inkább ábrándoznánk ezekről az emlékekről a biztonságot nyújtó takarók alól, a legtöbb esetben ezt nem tehetjük meg. Így a termo alsórészek mellett tesszük le a voksunkat, amelyeket elrejthetünk a ruháink alatt – akár néhány jól bevált kiegészítő mellett is.

A kalapok és a sapkák esszenciális védőfelszerelést nyújtanak mindannyiunk számára. A Panama-kalapok váltak a legelterjedtebbé és legelérhetőbbé, mivel ezek a legtöbb öltözékhez remekül illenek. Ha kifogytunk volna az ötletekből, elég, ha megnézünk egy Marc Jacobs-archívumot, ahol biztosan szembejön velünk megannyi izgalmas megoldás. Fejkendőre kalap? A szélvédettség és a stílus garantált!

Ezt már láttad?

Kisasszonyok inspirálta tavaszi csodadarabok

Kisasszonyok inspirálta tavaszi csodadarabok

A film már önmagában sokat igér, hiszen a rendező előző filmje, a Lady Bird is sokakat elkápráztatot, ebben az esetben viszont az Oscar-díjjal is jutalmazott jelmezek is magukért beszélnek melyeket Jacqueline Durran-nak köszönhetünk.

A baseballsapkákról sem szabad megfeledkeznünk, amelyek a legtöbbször kizárólag a sportos viseletek fényét emelik. Azonban már megtalálhatunk a boltok polcan bársonyból vagy szaténból készített darabokat is, amelyeket gyakran még díszítőelemek is gazdagítanak.

A fejpántok vagy fejkendők kipróbálásával felszabadíthatjuk a bennünk szunnyadó Grace Kellyt vagy Audrey Hepburnt. Bár nem Monaco vagy Róma szolgáltatja a helyszínt a dolgos hétköznapjainkhoz, a külsőnk tükrözheti a vérbeli dívákat egy háromszögre hajtott kendővel, amelyet ha megkötünk a fejünkön, sikkes és praktikus viseletet kapunk, ami még a hajkoronánk megóvását is szolgálja.

Ezt az esztétikát használta fel a kollekciójában a Lacoste és a By Malene Birger is. Ha a szívünkhöz nőtt egy kis kendő, akkor tanulmányozzunk át a különböző sálkötési tehnikákat, így biztosan minden viselési alkalom olyan lesz, mintha egy teljesen új darab ölelné át testünket.

 

COS kék vállkendő, 59 € Madewell bézs kesztyű, 5497 Ft Vecsei Millinery szürke nyúlszőr kalap,
69 990 Ft Love Shack Fancy kötött sál, 275 $ RedValentino fekete gyapjúkeverék poncsó, 695 € Benetton mustársárga sapka, 25,95 £

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Divat