Soha nem látott kezdeményezést indított a MomWow duója

2022. április 23.
Mi történik, ha két, határtalan energiával rendelkező anya találkozik? Hát csoda! Regi és Emi a férjeik által találkoztak, és azóta is kéz a kézben haladnak előre. Megalkották a MomWow márkát, ami igazán egyedi, a pólók és kiegészítőik ugyanis a mamikat szolgálják és nekik szeretnének erőt és önbizalmat adni.

Annak ellenére, hogy tudjuk, anyák nélkül megállna a világ, mégis sokan nem bízunk önmagunkban, és nem vagyunk büszkék arra, amit anyaként nap mint nap megteszünk. A márka szerint ez így nincs rendben, és igenis beszélni kell az anyaság szép és kevésbé szép dolgairól is, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mennyire sok mindenben kell helyt állniuk a társadalomban és otthon.

kezdemenyezes-momwow-duo

„Azért hoztuk létre a MOM WOW márkát, mert szerintünk minden anyukának szüksége van egy kis elismerésre, hátbaveregetésre, leginkább önmagától. Viszont ez a legnehezebb. Mindenki teszi a dolgát napi 24 órában, megállás nélkül. Minimum 2-3 szerepben kell egyszerre helytállni, ami a világ „legtermészetesebb” dolga, éppen ezért nem igazán engedjük meg magunknak, hogy büszkék legyünk magunkra, hiszen édesanyaként (a legcsodálatosabb) kötelességünk gondoskodni a gyerekeinkről. Miért érdemelnénk ezért dicséretet? Pedig igenis szükség van rá, és kell is, hogy büszkék lehessünk magunkra, hogy elismerjük magunkat azért, amit nap mint nap végigcsinálunk. Ha mi nem tudjuk elismerni saját magunkat, hogy várjuk el a férjeinktől, hogy értékeljék azt, amit anyaként teszünk. Szerintünk minden mami szuperhős, és sokan még mindig nem tudnak így tekinteni magukra” – meséli Regi.

Anyának lenni kemény meló

Emi és Regi egyfajta anyuka nagykövetek. Nap mint nap dolgoznak rajta, hogy felfigyeljünk az anyákra, és lássuk, hogy anyának lenni kemény meló, annak ellenére, hogy a világért sem cserélnék le. Anyák napja alkalmából egy igazán különleges projektet mutattak be. Az Szuperhős videóklipet, aminek szövegét Huzella Júlia és Pion István írták.

„Azért született meg a klip, hogy ezt az érzést felkeltsük az anyukákban, illetve hogy egy kis humorral rávilágítsunk az anyaság nehéz pillanataira is. Egyre többen merik megmutatni az anyaság kevésbé Insta-kompatibilis pillanatait, de a téma összességében még mindig tabu. El kell kezdenünk felvállalni ezeket is, mert ugyanúgy hozzátartoznak az anyasághoz, mint a babakacaj és a jó éjt puszik.”

„Az, hogy kell egy Szuperhős klip, nagyon régi álmunk. Több verzió volt arra vonatkozóan, hogy milyen is legyen a klip, és végül az Anya-e vagy című színdarab fantasztikus színésznőjét kértük fel arra, hogy Pion Istvánnal karöltve írja meg a dal szövegét. Rengeteg anyukát kérdeztünk meg arról, mi a szuperhőserejük, és az ő válaszaikból íródott a szöveg nagy része. Mivel számunkra az anyaság egyik legfontosabb momentuma az édesanyák közti láthatatlan kapocs és a közösség érzés, egyértelmű volt, hogy több anyukát szeretnénk a klipbe. Huzella Júlia mellett három csodálatos előadóművész édesanyát kértünk fel: Marge, Trokán Anna és Vanya Tímea, illetve mi is feltűnünk a videóban. A klip rendező-operatőre a Red Dot díjas médiadizájner Balogh Balázs volt” – meséli Emi.

És neked mi a történeted? 

Az anyáknak fontos a közösség. A tartozás valahova, ahol energiát tudunk meríteni és adni is. Ahol nem felesleges tanácsokat, hanem segítséget kapunk. Egy hely, ahol egy anya, anya lehet! Ez is a MomWow. Ezért is indult el a Szuperhős kampány! 

„Egymás történeteiből nagyon sok erőt meríthetünk és adhatunk másoknak. Az anyaság kapcsán fontos kapaszkodó, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, mások is hasonló nehézségeket élnek meg és a hasonló érzésekkel küzdenek. Az anyaság rögös hétköznapjairól szerencsére nagyon sokat beszélnek szuper bloggerek és influenszerek. Ezeket a témákat természetesen mi is érintjük az oldalainkon, de számunkra mégis az a legfontosabb, hogy elindítsunk egy olyan érzést az édesanyákban, hogy a sok kétség, félelem és bűntudat ellenére jól csináljuk, és mindennel együtt merjünk büszkének lenni magunkra” – meséli Emi.

Közel 100 anyuka jelentkezett a MomWow Szuperhős felhívására, hogy a márka arcai legyenek, és bemutassák a termékeinket a hamarosan megújuló weboldalunkon. A fotózáson készült videókban ők mondják el, hogy miért is szuperhősök. Ezek a kisvideók a felvezetői az anyák napi Szuperhős klipnek, és remélhetőleg biztatnak más anyukákat is, hogy osszák meg a saját történetüket. 

20 fotó megtekintése

Olvass tovább!