Napjainkra a nyugati emberek jelentős része felismerte, hogy a hétköznapi élet sodrásában reménytelenül elveszhetünk, ha nem foglalkozunk mélyebben is önmagunkkal. A meditációs kurzusok, csendes elvonulások, tisztítókúrák és önismereti tréningek sokakat vonzanak be egy róluk szólóbb élet lehetőségével. Amikor elindulunk egy belső, önmagunkhoz vezető úton, előbb vagy utóbb döntenünk kell: megmaradunk a biztonságos, tanfolyam szintű önismeret szintjén vagy tovább mélyülünk, elhagyva a hétköznapi fogalmak világát. Amennyiben ezt a tovább lépést választjuk, elindul a valódi önmegismerés, amelyben alapvetően fontos szerepe lesz egy mesternek. Olyan cél rajzolódik ki előttünk, hogy eláll a lélegzetünk: megtudni, kik vagyunk valójában. Ekkor találkozunk a mesterünkkel, és az életünk egy csapásra felbolydul.
Bármelyik szinten is foglalkozunk magunkkal, a napi szintű gyakorlás nagyon is kívánatos, hiszen oly könnyű elfelejteni, átszínezni a tanultakat. A gyakorlás, legyen az jóga, meditáció vagy csendes jelenlét, segít beépíteni a megismert módszereket a hétköznapokba. A gyakorlás megerősíti a testet és a tudatot, hitet, önbizalmat, kitartást hoz. Nyilván jó volna ideális körülmények között meditálni otthon: egy tiszta, tágas szobában, ahol békén hagynak minket és szól a spirituális zene. Ám ez a legtöbbünknek csak álom. Tisztán emlékszem rá, milyen is volt úgy meditálni, hogy a kisfiamat szoptattam vagy éppen ringattam közben. A gyerekek, de még egyéb családtagjaink is, örömmel akarnak tőlünk valamit pont a szellemi gyakorlásunk közben. Ahogy elindítjuk a zenét, és leeresztjük fenekünket csinos kis ülőpárnánkra, megszólal a telefon, felberreg az ébresztőóra vagy nyüszíteni kezd a kutya az ajtónál. Ó, gyönyörű, zajos hétköznapok!
Két lehetőségünk van: bosszankodva, folyton frusztrálva gyakorolni, és egy idő múlva feladni azzal, hogy erre aztán nekünk nincs időnk; vagy humorérzékünket és szeretetünket magunkra öltve derűsen gyakorolni úgy, ahogy csak az élet megengedi.
Én mindenképpen az utóbbit javaslom. Hogyan? Néhány tanács, amelyet érdemes megfogadni:
• Tanuljunk meg hálásnak lenni minden apró pillanatért, amit csak meditációval tölthetünk. Ha öt perc jut rá, azt is hálával fogadjuk. Legközelebb hátha hosszabban üldögélhetünk.
• Ha családtagjaink megzavarnak, először ne a bosszúságot, hanem az örömöt engedjük előre: addig jó, amíg van, aki zavarjon. Hiszen imádjuk őket. Utána már szépen jelezhetjük, hogy szükségünk volna egy pár perc csendességre.
• Ha kicsi gyerekek vannak a családban, érdemes nekik is helyet biztosítani a meditációs sarokban: ha saját kis ülőpárnáról nézhetik közben anyut, ők is utánozzák majd a gyakorlatokat. Ráadásul fontos dologra jönnek rá: arra, hogy természetes és örömteli kicsit a belső világunkkal is foglalkozni.
• Ne engedjünk az egonk csábításának, és ne kezdjük el jógára vagy meditációra téríteni szeretteinket. Végezzük türelemmel, örömmel gyakorlatainkat, és ha valaki megkérdezi, mi kiegyensúlyozottságunk vagy ragyogó tekintetünk titka, beszéljünk kedvesen, szeretettel a gyakorlásunkról. Sokkal többet érünk el győzködés nélkül.
• Tapasztalatom szerint a gyerekek kitűnő mesterek, akik pontosan akkor zavarnak meg, amikor kibillentünk a gyakorlásból vagy amikor valamit helytelenül csinálunk. Akkor is szívesen zavarnak, amikor kezdünk elájulni magunktól, mert jól sikerült egy gyakorlat. Én a magam részéről mindig hálás vagyok, hogy ilyen bájos, huncut mesterek tanítanak őszinteségre.
Remélem, kedvet hoztam az otthoni gyakorláshoz, amely nem lehetetlen, sőt! Életünkben komoly segítséget nyújthat, ha értékes, elmélyült perceket töltünk önmagunkkal, a szeretteinket sem kizárva. Aki megtanul a családja körében meditálni, a hétköznapi élet nyüzsgésében is képes lesz harmóniát ragyogni maga körül.
Jó gyakorlást és sok türelmet kívánok mindenkinek! Legközelebb az otthoni meditációs sarok kialakításáról írok, amely egyszerűbb, mint hinnénk.
Városi Jógik
Virág és Magunam két magyar, modern, Budapesten, családban élő, nem kettős szemléletű megvilágosodás tanító. Rengeteg tapasztalatuk van a családban gyakorlásról, a hétköznapok és a szellemi gyakorlatok egyensúlyáról. Virág és Magunam alkotta meg a Városi Jógit. A Városi Jógi létmódban közérthető, vallástól és dogmáktól mentes gyakorlataik és szemléletük találkozik a régen élt jógik nemes hagyományával. Azért hívták életre ezt a létmódot, hogy minden önmagára kíváncsi ember felvállalhassa és megélhesse saját szabad természetét itt és most. Bármilyen élethelyzetben. A városi jógik azok, akik az igazságot, a megvilágosodást, a szabadságot önmagukban kutatják, akik fontos belső kérdésekre keresik a választ. Nem a lemondást, az elvonultságot, vagy a dogmákat választják. Sokkal inkább a hétköznapok nyüzsgésében élik meg szellemi útkeresésüket.
Virág és Magunam úgy tanítanak, hogy útmutatásaik mindig a megvilágosodásra mutatnak, de közben nem kritizálják, hanem gyakorlásra használják a mai nyugati életmódot. Azt vallják, hogy minden pillanat alkalmas a megszabadulásra, és a legfontosabb észrevenni az „itt és most”-ban rejlő lehetőséget. Együtt és külön is dolgoznak, olyan módszereket dolgoztak ki, mint a Női Bölcsesség átadás, vagy a Dradag: a félelem nélküli férfi útja. De nevükhöz kötődik még a városi elvonulás, a szakrális főzés és életmandala tanítások is.
