Hangulatzavarokhoz vezethet a rossz alvás

2018. május 20.
A rossz alvásnak komolyabb következményei lehetnek az egyszerű fáradtságnál - akár hangulatzavarok kialakulásához is vezethet.
Fotó: Unsplash.com

Egy friss kutatás szerint a megzavart cirkadián (vagyis alvás-ébrenléti) ritmus nagyban fokozza a hangulatzavarok kialakulásának esélyét, és alapvetően is rontja kedélyállapotunkat. A University of Glasgow kutatói több, mint 90.000 alanytól gyűjtöttek adatukat a The Lancet Psychiatry-ben publikált kutatásuhoz, amiben egyértelmű korrelációt fedeztek fel a zavart alvási minták és a hangulatzavarok kialakulása között.

Már korábban is voltak ugyan kísérletek, amik megállapítottak hasonló összefüggést, de mivel azokat többnyire kis mintákon végezték, nem számítottak reprezentatívnak. „A következő lépés az lesz, hogy felismerjük a zavart cirkadián ritmus genetikus és környezeti tényezőinek kapcsolatát, amik fokozzák a depresszió és a bipoláris zavar megjelenésének esélyeit” – magyarázza Daniel Smith, a tanulmány egyik szerzője. „Ez globális jelentősségű, ugyanis egyre több a városi környezetben élő ember, akiknél fokozott veszélye van a rossz cirkadián ritmusnak és így a mentális betegségek kialakulásának is.”

Independent