Az irodád elrendezése károsíthatja az egészséged

2018. augusztus 24.
Egy friss tanulmány szerint az irodánk nem megfelelő elrendezése nagyban fokozhatja stressz-szintünket.
Fotó: Unsplash.com

Ha belegondolunk, hogy a legtöbben napi 8 órát az irodánkban ülve töltünk, nagyon nem mindegy, milyen is az a tér, amiben nap mint nap dolgozunk. Az Occupational and Environmental Medicine friss tanulmánya azt vizsgálta, milyen hatással van a munkahelyi környezet a dolgozók stressz-szintjére: ehhez 231 kísérleti személyt szereltek fel szenzorokkal, hogy így mérhessék állapotukat.

Azt találták, hogy azok, akik nyitott terű irodákban dolgoznak 32 százalékkal több fizikai aktivitást mutatnak, mint azok, akik privát irodákban ülnek és 20 százalékkal többet azoknál, akik fülkés elrendezésű irodákban töltik a napjukat.

Ez pedig a stressz-szintre is hatással van, hiszen régóta köztudott már, hogy az aktivitás és a stressz között erős kapcsolat van. Minél többet mozgunk, annál kevésbé stresszelünk. A kutatás vezetői felhívják rá a figyelmet, hogy a tanulmány elsősorban megfigyeléseken alapul és még nem bizonyíték erejű, a teljes képhez pedig olyan tényezőket is figyelembe kellene venni, mint például a lépcsők és liftek száma és elrendezése az egyes munkahelyeken.