1. Tobozoljunk!
Egy téli séta remek alkalmat nyújt, hogy összeszedjük a téli dekornak valót. Mutatjuk, mihez érdemes kezdeni a szerzeményekkel:



2. Befőttesüvegbe gyertyát!
Ha nem szívesen gyújtunk gyertyát „csupaszon” a lakásban, akkor ezek az üveges verziók lesznek a mi megmentőink. Néhány téli aprósággal, ággal vagy csipkebogyóval isteni adventi dekor válhat belőle.



3. Minimalista koszorúk
Az idei év egyik kedvence a koszorú. Nem kell rögtön a boltba rohanni az agyoncsomagolt verziókért: elég néhány igazi vagy műnövény-szálat beszerezni, egy fém karikára rögzíteni, és már mehet is a falra!


4. Fenyők másként
A fenyők körül minden évben komoly környezetvédelmi viták szoktak kialakulni. Míg az élőfa-pártiak azt mondják, az legalább lebomlik, addig a műfenyők kedvelői azzal érvelnek, hogy nem kell évről évre újravásárolni a fákat. Ha inkább kimaradnánk ebből a vitából és jelzésértékűen használnánk a fenyőket, akkor néhány toboz, fénykép vagy égősor segítségével azt is megtehetjük.


5. Fancy DIY gyertyák
Gyertyából sosem elég! Fogjunk néhány sima gyertyák, tekerjünk köré fahéjat vagy örökzöldeket, esetleg a használt viaszt öntsük újra egy kis illóanyagok, termések kíséretében, és kész is az ultrastílusos ünnepi dekor!



+1. Extrák
Már csak néhány friss fenyőágra, újságpapírba csomagolt szaloncukrokra vagy házilag kevert karácsonyillatú spray-re van szükségünk ahhoz, hogy teljessé tegyük az ökodekor tárát.




Fotók: Pinterest