A túlzásba vitt gyorskaja-fogyasztás akár vakságot is okozhat

2019. szeptember 04.
Egy extrém módon válogatós tinédzser, aki csak finomított élelmiszereken és junk foodon élt, megvakult Nagy-Britanniában. Bár ez szélsőséges eset, az orvosok figyelmeztetnek, mert egyre gyakoribbá válhat, ha nem fordítunk elég figyelmet a tinik étrendjére.

A bristoli szemészek egy fiatal fiú látásáért küzdenek, aki általános iskolás kora óta csak hasábburgonyán, chipszen, fehér kenyéren és finomított húskészítményeken, kolbászon és sonkán élt. A vizsgálatok szerint többszörös vitaminhiánya és alultápláltságból fakadó károsodásai vannak.

Az extrém válogatósság veszélyei
A tizennégy éves fiú korábban a háziorvosához látogatott el, mert fáradtnak és gyengének érezte magát. Ekkor a B12-vitamin hiányát állapították meg nála, és táplálékkiegészítő készítményeket kapott, ám ezeket nem szedte rendszeresen, de az étrendjén sem változtatott.


Három évvel később a Bristoli Szemészeti Klinikára kellett szállítani, mert fokozatosan elveszítette látását. “A páciensünk étrendje főként burgonyasziromból állt, illetve gyorséttermi ételeket fogyasztott minden nap. Néha fehér kenyeret és sonkát is evett, ám zöldséget és gyümölcsöt egyáltalán nem” – mondta el Dr. Denize Atan szemész, a tinédzser kezelőorvosa. “Elmondása szerint irtózik a friss zöldségek és gyümölcsök textúrájától, és nem tudja a szájába venni őket, így tényleg csak a junk food volt az egyedüli táplálék, amit meg tudott enni” – tette hozzá a kezelőorvos, aki kollégáival ellenőrizte a beteg vitaminszintjét. A B12 vitamin mellett rendkívül alacsony volt a szervezetében a réz, szelén és D-vitamin mennyisége is több más ásványi anyag mellett.

Sokkoló problémák
Bár nem tűnt sem vékonynak, sem túlsúlyosnak, a beteg rendkívül alultáplált volt. “Eltűntek a csontjaiból az ásványi anyagok, ami elég sokkoló egy ennyi idős fiú esetében” – mondta az orvos. A beteg látása is oly mértékben károsodott a tápanyaghiány miatt, hogy az már vakságnak tekinthető. “A látómező közepén alakultak ki vakfoltok, ami azt jelenti, hogy nem tud autót vezetni, nehézkesen tud olvasni vagy tévét nézni, felismerni az embereket. Gyalog tud közlekedni, mivel a periférikus látása nem sérült” – magyarázta Dr. Atan. A tápanyagokkal összefüggő látóideg neuropátia, mely kialakult a tinédzsernél is, ugyan kezelhető, ha időben észlelik, ám ha túl sokáig várnak, a látóideg rostjai elhalnak, és a károsodás visszafordíthatatlanná válik.

Nem árt figyelni
“Bár ilyen esetek szerencsére ritkán fordulnak elő, a szülőknek nem árt odafigyelni a potenciális veszélyre. A tinédzserek hajlamosak félvállról venni az egészséges táplálkozást” – kérte az orvos. “Nem szabad kétségbe esni, ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermekünk étrendje beszűkült. Ahelyett, hogy erőltetjük, maradjunk higgadtak, és minden étkezésnél egy-két új ételt mutassunk meg nekik inkább” – javasolta Dr. Atan. “Emellett a multivitamin tabletták is segíthetnek átmenetileg, ám nem pótolják az egészséges, kiegyensúlyozott étrendet” – tette hozzá.

Mit egyenek a tinik mindenképp?
“Sokkal jobb, ha a vitaminok és ásványi anyagok a változatos étrend részeként kerülnek a szervezetbe. Így sokkal nehezebb túladagolni is őket, mintha étrend-kiegészítőkben szednénk, hiszen a túl sok A-vitamin fogyasztása is mérgező például” – magyarázta a szakember.
Ha a gyermekünk a vegán étrenddel kísérletezik, akkor is tájékozódjunk, hogyan pótolhatja a B12-vitamint az étrendjében, mivel ennek hiánya függ össze leginkább a látásproblémákkal. “Az inaktív, vagy étkezési élesztő, a zabpehely, a cukormentes szójaitalok például remek, húsmentes forrásai a B12-vitaminnak” – mondta Dr. Rebecca McManamon dietetikus, a Brit Dietetikusok Szövetségének szóvivője. “A D-vitamin pótlására pedig mindenkinek szüksége van október és március között” – tette hozzá a dietetikus.

Forrás: BBC Health
Fotó: Unsplash