Miért egyenek minél több halat a gyerekek?

2020. január 07.
Nemcsak a gyerekeknek, de a várandós nőknek is nagyon jó, ha minél több halat esznek. Egy friss kutatás eredményei szerint kimutathatóan okosabbak azok a gyerekek, akik hetente többször fogyasztanak tengeri halat.

A legfrissebb kutatások konkrét bizonyítékokat találtak, melyek szerint a halfogyasztás okosabbá teszi a gyermekeket. 44 korábbi tanulmányt elemeztek a tudósok, melyek a tengeri halak fogyasztása és a várandósság, illetve gyermekkor összefüggéseit vizsgálták azzal, hogyan teljesítenek később a szellemi képességeket mérő teszteken a gyerekek. Összesen közel 103 ezer anya-gyermek párt vizsgáltak és több mint 25 ezer 18 év alatti gyereket.


Szinte kivétel nélkül minden esetben az derült ki, hogy a tengeri halak fogyasztása a terhesség és a szoptatás alatt jótékony hatással volt a gyermekek fejlődésére összehasonlítva azokkal az anyákkal és gyermekekkel, akik nem fogyasztottak halat. A heti 340 gramm halat fogyasztó anyák gyermekei pedig jelentősen jobb eredményeket értek el a nyelvi intelligenciát vizsgáló teszteken.

A gyermekeknél már 14 hónapos korban megmutatkozott a halfogyasztás előnye. A tanulmány szerint a tengeri halat rendszeresen evő gyerekeknél alacsonyabb volt a figyelemzavaros hiperaktivitás zavar kialakulásának kockázata, jobb eredményeket értek el az iskolában és átlagosan 9,5 ponttal magasabb volt az intelligenciaszintjük azokhoz a gyerekekhez képest, akik nem ettek halat. A legalább 250 gramm halat fogyasztó gyerekeknél még erőteljesebben jelentkeztek az előnyös hatások.

A várandós nőknek azt tanácsolják a kutatók, hogy kerüljék az olyan halakat, melyeknek magas lehet a higanytartalma – ilyen például a tonhal vagy a kardhal. Ám három tanulmány, mely a halak higanytartalmát vizsgálta, arra a következtetésre jutott, hogy minimális higany jelenlétében is jelentkeznek a halfogyasztás előnyei.

Tom Brenna, a Texas Egyetem gyermekgyógyász professzora, a kutatás vezetője szerint az eredmények azt mutatják, hogy a tengeri halak kihagyhatatlanok az étrendünkből, és hihetetlenül jó hatással vannak az emberre. “Nemcsak nagyon pozitív eredményeket kaptunk a tanulmányukban, de mellékhatásokat sem tapasztaltunk, még a legmagasabb halfogyasztás mellett sem” – tette hozzá a professzor.

Forrás: The New York Times
Fotó: Unsplash