Ideje takarítani! De mennyit?

2020. január 12. |

Minek álljunk neki takarítani, ha csak 3 percünk, 5 percünk vagy éppen 8 óránk van rá? A rendetlenség és zsúfoltság elleni harcban a legkisebb idő is számít, ha a szakértőket kérdezzük.

Az újévet a legtöbben szeretnénk rendrakással és takarítással kezdeni, ugyanakkor mindig akad más tennivaló és úgy tűnhet, sosem lesz rá időnk. Ám már néhány perc is sokat jelenthet, ha fel akarjuk venni a harcot az otthunkra telepedő zsúfoltság ellen. Hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a legkevesebb időből is?

Három perc
“Ha vannak gyerekeink, tegyünk be egy jó zenét, és szólítsuk fel a gyerekeinket, hogy mindenki tegyen el a helyére annyi játékot amennyit csak tud, míg szól a zene” – javasolta Rachel Burditt lakberendező, professzionális lomtalanító. “Ha játékot kreálunk a rendrakásból, sokkal lelkesebbek és motiváltabbak lesznek a kicsik” – tette hozzá.


Öt perc
Birkózzunk meg az apró kacatok lomtáraként használt fiókkal. Dobjuk ki a régi elemeket, elfelejtett kulcsokat, gyufát, éttermi szórólapokat és minden olyat, ami csak a helyet foglalja. Még ha nem is sikerül teljesen rendet tennünk ennyi idő alatt, kezdésnek tökéletes, ha megszabadulhatunk egy csomó olyan dologtól, ami tulajdonképpen haszontalan.

Tíz perc
Tüntessük el a foltokat egy szivacsradírral a falról. Ezzel a főként cipőtiszításra használt eszközzel a falról is anélkül tüntethetjük el a szennyeződést, hogy a festés megsérülne. Gyorsan lehet haladni ezzel a munkával, az eredmény viszont látványos. Ha a vendégek érkezése előtt csupán tíz percünk van, a fürdőszobát vegyük célba. Győződjünk meg róla, hogy a vécé tiszta, töröljük át a csapot és tegyünk ki tiszta törölközőt.

Fél óra
Rendezzük el a konyhaszekrényt. Mindent vegyünk ki a helyéről, és dobjuk ki a lejárt alapanyagokat, rég nem használt eszközöket. Meglepődünk majd, mennyi egyforma tárgyunk van ugyanabból, amik közül egyiket sem használjuk valójában. Töröljük át alaposan a polcokat, fogantyúkat, mielőtt visszapakolunk a szekrénybe. A különböző eszközök csoportosítására kosarakat és dobozokat is rendszeresíthetünk, így átláthatóbbá válik a konyhaszekrényünk.


Egy óra
Ha már régóta halogattuk, egy óra elegendő lehet arra, hogy megtisztítsuk a tűzhelyt. Minden rácsot és tepsit vegyünk ki belőle, ezeket súrolószerrel mossuk le. Kapcsoljuk be 10-15 percre a sütőt. Ha kissé felmelegedett, könnyebb ugyanis eltávolítani a zsíros szennyeződéseket. A sütő oldalának nincs szüksége rá, hogy átsúroljuk, ám nem árt az áttörlés ott sem.

Nyolc óra
Ha van egy egész napunk, amit a takarításra szánunk, ideje, hogy megszabaduljunk a felgyűlt lomoktól. Minden tárgyat gyűjtsünk egy helyre minden helyiségben kategóriánként (könyv, ruha, stb.), majd gondoljuk végig minden halomnál, mi az, amit nem használunk már. Jól átlátható helyen végezzük a szortírozást, hogy könnyen tudjuk csoportosítani a tárgyakat a kidobandó, elajándékozandó vagy megtartandó kategóriákba. Víz és élelem legyen kéznél, hiszen energia nélkül nem megy a takarítás, kedvenc zenéinkkel pedig megmarad a motivációnk egészen addig, míg gyönyörűen tiszta és rendezett nem lesz otthonunk.

 

Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód