Tegyük karanténba a cipőnket!

2020. május 10.
A megfelelő higiénia a koronavírus-járvány alatt nem csak a kézmosásból és a maszk viseléséből áll. A ruhák és cipők, amelyeket hordunk, szintén a vírus hordozói lehetnek. Nem árt tehát kialakítani egy olyat helyet rögtön a bejárat mellett, ahol a kint viselt ruhadarabokat is karanténba tehetjük.

Sokan már a koronavírus-járvány előtt sem léptek be a lakásba az utcai cipővel, sokan viszont most vezették be azt a szabályt otthonukban, hogy ha kimozdulnak a karanténból, utána kint hagyják a cipőket. Mindegy, melyik táborba tartozunk, ez a helyes módszer a jelenlegi helyzetben. Azzal tehetjük még biztonságosabbá az otthonunkat, ha a szennyezett lábbeliknek külön karantént alakítunk ki.


Ha van olyan fedett teraszunk, előkertünk, ahol kint hagyhatjuk a cipőket, nincs sok tennivalónk. Ám ha nincs olyan hely a lakásunkon kívül, ahol biztonságosan kint hagyhatjuk a cipőket, jelöljünk ki az előszobában, a bejárati ajtóhoz lehető legközelebb egy cipőkarantént. Ez lehet egyszerűen egy tálca az utcai cipőknek, vagy egy sarok, amit fizikailag is leválasztunk a cipőknek, és fejben is tudatosítjuk, hogy ez olyan zóna, ahova csak a kinti lábbeliket tesszük.

A gyerekek hajlamosak lehetnek elfeledkezni róla, hogy a cipőket kint hagyják, ezért valamilyen jól látható módon, akár színes ragasztószalaggal is kijelölhetjük a karanténzónát. A cipők helye mellett karnyújtásnyi távolságra helyezzünk el kézfertőtlenítőt is, hogy ha nem tudjuk érintés nélkül levenni a lábbeliket, fertőtleníthessük a kezeinket, mielőtt a kilincseket, villanykapcsolókat megtapogatnánk.

Nagyon egyszerű és magától értetődő dolognak tűnik, ám hajlamosak vagyunk félvállról venni. Hiszen „épp csak belépünk valamiért, abból a pár másodpercből nem lehet baj” – gondoljuk. Ám, ahogy a mondás tartja, a koronavírus esetében is jobb félni, mint megijedni.

Olvastad már?

Forrás: Apartment Therapy
Fotó: Unsplash