Levendula szedd magad hétvégét rendeznek

2020. május 30.
Idén újra, 3 hétvégén várják a látogatókat a „szedd magad” programra, mégpedig dúsan virágzó levendulabokrok bódító illatával, szikrázó napsütéssel, pazar kilátással és grillen készült fogásokkal. Persze lesz még levendulafröccs és levendulaszörp is – mindez a Balaton egyik legrejtekesebb és legszebb kilátású magánlevendulásában!

Szentantalfa mellett Laszip Tamás informatikus telepített háza mellé hobbiból levendulákat, a birtokot évről évre megnyitja szedd magad hétvégékre. Nem lesz máshogy idén sem! Az informatika és a levendulák itt kéz a kézben járnak: a tulajdonos – megunva a felmondó kertészeket és a fájós hátat – saját fejlesztésbe kezdett, most egy kertészeti robot segít a gyomok kapálásában – bár az önálló munkát még tanulnia kell. Idén a látogatók már megismerhetik a kis Bors (ökröcske) robotot, aki talán jövőre már mindent egyedül elvégez majd.

„Pénzt nem, de sok munkát és örömet szerez nekem a levendulaföld. Először csak az alkotás örömét kaptam meg: egy ötletből elhatározás, abból terv, majd megvalósítás, végül gyönyörű virágos kert lett. A szedd magad akciók során pedig látni azt a sok száz embert, akiknek mosolyt csalok az arcára egy csokor levendulával, egy deci levendulaszörppel, néhány kedves szóval, az olyan örömmel tölt el, hogy egész évre feltölt ambícióval. Itt, a levendulásban szerintem mindenki egy kicsit megváltozik. Szinte mindenki belép – tudtán kívül – a slow life mozgalomba, és leáll, lelassít. Ki akarja élvezni azt az időt, amit itt tölt. Volt több pár, akik órákon át csak feküdtek a fűben, és mosolyogtak a lila mezőre. Sok a rendszeres vendég, akik évről évre visszatérnek, voltak, akik egy hétvége mindhárom napján jöttek. Nagyon meg tudom érteni őket, a Nivegy-völgynek különös varázsa van – mondja a tulajdonos.

Olvastad már?

Idén is 3 hétvégén át lesz nyitva a levendulás:

2020. június 12–14., 19–21, 26–28.

Ha tele a kosarad, akkor nyúlj el az egyik pokrócon vagy nyugágyon, kérj egy pohár levendulaszörpöt, vagy a szomszédos Gergely Borház biogazdálkodással készült borából levendulafröccsöt, és gyönyörködj a tájban!

A hétvégén a Borganika séfje, Pancsovay Zita gondoskodik a fenséges fogásokról.

Készül mártogatós válogatós a helyi alapanyagokból:

• Baba ganoush
• Mentás fehérbabhummusz
• Zöldborsópesztó
• Mini bajorkolbász levendulás almachutney-val
• Mellé zöldségbatonok és laposkenyér
A desszert mennyei grillezett barack lesz kecskesajttal, mandulás morzsával és persze egy csipet levendulával.

Kapható lesz szörp, olaj, szappan és még számos csábító termék. Ha van türelmed, részt vehetsz levendulaolaj lepárlásban is.

BIZTONSÁG:
Mindannyiunk biztonságának megóvására a Magyar Turisztikai Ügynökség Covid-kézikönyve szerint készülnek, lesz kézfertőtlenítő és a távolságtartás sem lehet gond. #vigyázzunkegymásra

MEGKÖZELÍTÉS:
Szentantalfát Nagyvázsony felé elhagyva, az első bal kanyar előtt kell letérni a főútról, amit „Levendulás” zászló is jelöl. Onnantól csak követni kell az irányító táblákat.

GPS koordináták:
szélesség: 46.9154034813
hosszúság: 17.687156006

NYITVATARTÁS:
Péntek: 10:00–19:00
Szombat: 9:00–19:00
Vasárnap: 9:00–18:00

ÁRAK:
18 cm papírzacskó megtöltve: 1000 Ft
Kiskosár megtöltve: 3000 Ft
Egész bokor: 5000 Ft

További infót ITT találsz!

Olvass tovább!