Hajtogassuk a konyharuhákat Marie Kondo-módra!

2020. június 02.
Nem számít, hogy fiókban, szekrényben vagy polcon tároljuk a konyharuhákat, Marie Kondo hajtogatási módszere mindenkinek a konyhájában jelentős változásokat hozhat. Nemcsak rendezettebb lesz tőle a konyhánk, de hihetetlenül praktikus is ez a technika.

Az egyetlen lényeges szempont a konyharuhák tárolásában, hogy mindig kéznél legyenek, és bármikor lekaphassunk a halom tetejéről egy tisztát, amikor szükségünk van rá. Ennek eredményeként viszont gyakran borul a rendszerünk még akkor is, ha előtte szépen egymáson sorakoztak a konyharuháink. Marie Kondónak, a rendrakás koronázatlan királynőjének természetesen erre a problémára is üzembiztos módszere van.

A Kondo technikájával összehajtogatott konyharuhák ne csak sokkal rendezettebb látványt nyújtanak, de hihetetlenül praktikus is. Ha kétszer egymás után félbe, majd utána még háromba hajtjuk a konyharuhákat, maguktól meg kell, hogy álljanak. Persze csak akkor, ha pontosan hajtogattunk.

Ez adja viszont a Kondo-féle konyharuha-hajtogatás lényegét. Ha megállnak a konyharuhák a fiókban, kosárban, rendszerezőben, polcon egymás mellett sorban, vége van az összedőlt, összekeveredett, szétcsúszott halmoknak. Csupán szép, rendezett fiókok és szekrények várnak a konyhában is.

Hogyan hajtogassunk lépésről lépésre Marie Kondo-módra?
1. A hosszú oldalánál hajtsuk félbe a konyharuhát, így olyan lesz, mint egy hosszú téglalap.
2. Ezután a rövid oldalánál hajtsuk félbe (így a téglalapunk fele olyan hosszú lesz).
3. Ezután hajtsuk háromba a konyharuhát hosszában.
4. Végezzük el a tesztet, megáll-e magában a konyharuha.
5. Hajtogassuk össze ilymódon az összes konyharuhánkat, majd állítsuk egymás mellé a szekrényben, fiókban, tárolóban, és gyönyörködjünk a rendezett konyhánkban. 

Olvastad már?

Forrás: Apartment Therapy
Fotó: Unsplash