Megnyitott Kecskemét első csomagolásmentes boltja

2020. július 11.
Kecskemét első csomagolásmentes boltja, a Vágó utcai Zöld Misszió mögött egy zero waste életmódot követő fiatal, Zubor Melissza áll. Melissza környezettudatosan él, a Zöld Misszióval pedig másoknak is szeretne segíteni a zero waste mindennapok kialakításában. Melisszával a fenntarthatóságról, az üzletről és a Zöld Misszióról beszélgettünk.

Hogy talált meg téged a fenntarthatóság?

Igazából én alapvetően egy zöld, önfenntartó környezetben nőttem fel. Ha szüksége volt a családomnak bármilyen alapanyagra, akkor csak körbejártuk a szomszédságot, a helyi kis termelőket, és be tudtunk szerezni mindent. Persze volt, hogy mi is nagy élelmiszeráruházakban vásároltunk, de ezek nem voltak igazán szerves részei a bevásárlásoknak. Később gazdasági szakon tanultam tovább. és voltak olyan kurzusaim, amelyek kifejezetten a környezettudatosságot és gazdaságot kapcsolták össze, mind nagyon érdekesek voltak. Majd 2018 nyarán, az egyetem befejezése után, mikor a párommal összeköltöztünk Kecskeméten, kezdett el igazán komolyan foglalkoztatni a fenntarthatóság gondolata:  hogy olyan életmódot kövessek és olyan háztartást vezessek, ami környezettudatos és a lehető legkevesebb hulladék termelésével jár.

Ekkor kezdtél el környezettudatosan élni?

Igen, sokat kutattam a témában, hogy hogy lehet minél környezettudatosan élni a mindennapokat. Már én magam is kimérve, csomagolásmentesen vagy papírcsomagolásban vásároltam. Azonban minden szükséges holmit és alapanyagot, a kimért kutyatápot, rizst, tésztát és még sorolhatnánk, több különböző helyről kellett beszereznem. Idővel igazán el kezdett zavarni, hogy nincs egy erre specializálódott hely, ahol mindent be tudnék szerezni.

Ekkor került képbe a csomagolásmentes bolt ötlete?

Igen, azt hiszem, valahogy így, sőt ekörül nyíltak az első csomagolásmentes boltok a fővárosban, a Ligeti Bolt, illetve a Ne pazarolj! is. Arra gondoltam, hogy milyen jól jönne egy ilyen Kecskeméten is, mennyivel megkönnyíteni számomra is a vásárlást. Szerencsére volt alkalmunk édesanyámmal is ellátogatni a Ne pazarolj-ba!, és megnézni közelebbről egy ilyen bolt működését is. Az üzlet nagyon tetszett, a kialakítása, a barátságos hangulata, egy csomó mindenből be is tudtunk vásárolni. Már akkor megszületett bennem a gondolat, hogy szívesen létrehoznék én is egy ilyen helyet.

Mondhatjuk, hogy ez adta meg a kezdőlöketet, hogy elindítsd a saját üzleted?

Igen, persze az interneten is sok cikket olvastam a témában, sőt, több külföldi példát is megnéztem. Külföldöm már sokkal előrehaladottabb a zero waste bevásárlás, szinte szupermarket-méretűek is lehetnek a csomagolásmentes üzletek.

Hogy hoztad létre a Zöld Missziót?  

A Zöld Misszió a kezdetben mint virtuális közösség létezett. Létrehoztam egy weboldalt, Facebook- és Instagram-fiókkal, ahol megosztottam saját zero waste mindennapjaimat, tapasztalataimat, alternatív megoldásokat. Ott kiderült számomra, hogy sokan nyitottak a környezettudatosságra. Ez abszolút pozitív visszajelzés volt, és így arról is megbizonyosodtam, hogy igenis érdemes kitartanom a bolt megnyitása mellett, annak ellenére, hogy már akkor voltak, akik úgy vélték, hogy ez egy lehetetlen küldetés lesz, és hogy nem lesz rá igazán kereslet.

Az államvizsgám után betervezett pihenés helyett belevetettem magam a bolt kiépítésébe. Két napon keresztül biciklivel jártam a várost, hogy megtaláljam a tökéletes kiadó helyiséget, és szerencsére sikerült is. A hely jól megközelíthető és központi, ami abból a szempontból is nagyon jó, hogy sok kíváncsiskodó is szívesen betér a boltba, nem csupán azok, akik igazán elhivatottak a fenntarthatóságot illetően.

Egyedül te állsz a Zöld Misszió mögött?

Egyedül vezetem a Zöld Misszió boltot, kezelem a pénzügyeket, én tartom a beszállítókkal is a kapcsolatot, az áruk beszerzését, az üzlet marketing oldalát… – szóval lényegében mind az én kezemben fut össze, de jól is van ez így. Ugyanakkor nagyon sok támogatást kapok a környezetemtől, a családom és a párom is ott segít, ahol tud. A jövőben szeretnék alkalmazottakkal együtt dolgozni, de annak még nincs itt az ideje.

Milyen elgondolás szerint rendezted be a boltot, mit lehet a Zöld Misszióban vásárolni?

Mivel én is csomagolásmentesen vásárolok, így volt elképzelésem arról, hogy hogy alakítsam ki a Zöld Missziót, hogy az lehető legjobb és legkényelmesebb legyen a vásárlók számára. Az üzletben vannak pamutzsákok, vászonzsákok, tisztítószerek, otthon elkészíthető mosószerhez hozzávalók, kozmetikumok, szappanok, intim egészségügyi termékek, különféle olajok, tészták, fűszerek, só, cukor, mindenmentes termékek és édességek, zöldségchipsek, lisztek, lekvárok, szörpök. Mindig kaphatók szezonális gyümölcsök és zöldségek, illetve hazai kézműves termékek is vannak, szendvicskrémek és ételízesítők.

Inkább pozitív megerősítést vagy negatív kritikát kapsz a mindennapokban?

Mind a vásárlók, mind az érdeklődök és a környezetem is abszolút pozitív az üzlettel kapcsolatban, annyi szokott szóba kerülni, hogy milyen terméket hiányolnak még a boltból, és akkor legközelebbre már igyekszem azokat is beszerezni. Negatív visszajelzéseket inkább azzal kapcsolatban kapok, hogy sokaknak szokatlan az én életmódom, nem igazán értik, hogy én mit és miért csinálok így, néha kapok ezért furcsa pillantásokat.

Ha jól tudom, előadásokat is tartasz a környezettudatossággal kapcsolatban.

Igen, így van. Mindez úgy kezdődött, hogy 2019 augusztusában tartottam egy össznépi ökopikniket a Zöld Misszió oldalak követőinek, hogy személyesen is tudjunk találkozni, beszélgetni. Előadások, workshopok voltak itt a környezetbarát divatról, a hulladékmentességről, illetve meséltem én is a fenntartható életmódról. Ezután egyre több felkérés érkezett: szívesen tartok előadást egyetemeken, iskolákban, óvodában, nyugdíjas klubban – tényleg bárhol, ahova hívnak.

Te magad is foglalkozol a környezetbarát divattal, a Zöld Misszió polcain milyen zöld textiltermékekkel találkozhatunk?

A boltban több magyar textiláru-készítő terméke is felelhető. Alapvetően olyan kezdeményezéseket engedtem be az üzletbe, akiknél maga az alapanyag is fenntartható, és az előállítás folyamat a lehető legzöldebb. Vannak Urban zerowaster hálózsákok, vászonzsákok, vászonszatyrok biopamutból, textilszalvéták, öko vattakorongok, van egy szütyő varróközösség, akik kimaradt anyagokkal dolgoznak. Van egy nagyon kedves nyugdíjas hölgy, aki szimplán hobbiból készít zsákokat öko textilanyagokból, az általa készített termékek is megtalálhatóak a boltban.

Korábban láttam a Zöld Misszió Facebook-oldalán, hogy te is követted a Fashion Revolutiont, sőt csatlakoztál is a #whomademyclothes kampányhoz. Az öltözködéssel kapcsolatban is a fenntarthatóságra törekszel?

Számomra – és gondolom, másoknak is –. megdöbbentő, mennyire szennyező a divatipar. Nagyjából két évvel ezelőtt vásároltam utoljára első kézből ruhát, amit senki nem használt még előttem. Azóta megtanultam varrni, szabni, saját magamnak készítem a ruháimat vagy felújítom a régiket. Az öltözködés terén ma már a ruhák funkciója érdekel, legyen természetes az anyaga, legyen tartós és kényelmes.

A koronavírus hogy befolyásolja a Zöld Misszió működését?

Idén március 13-án nyitott a bolt. Az első pár nap szuperül telt, nagyon sok volt az érdeklődő.  Azonban a vírus miatt kialakult helyzet egyre csak korlátozta a bolt működését, majd végül be is kellet zárnom. Átálltunk az online rendelésekre, előre összekészített csomagokat kapnak a vásárlók, természetesen a legbiztonságosabb úton-módon. Ami a vírus miatt igazán nehéz, az, hogy most lenne itt az ideje úgymond az „ismerkedésnek”, hogy az emberek személyesen meg tudjanak ismerkedni a Zöld Misszióval és velem is. Ez most tolódik, vagyis inkább átalakult. Igyekszem minél többet jelen lenni az online térben, fotókat és hasznos információkat megosztani a Zöld Misszióról, kapcsolatban maradni a vásárlókkal, érdeklődőkkel.

Mi a csomagolásmentes boltok jövője szerinted?

A csomagolásmentes boltok jövőjében, fejlődésében nagyon fontos a vásárlók nyitottsága mellett, hogy az árubeszállító cégek is legyenek nyitottak, együttműködőek. Sok termelőnek szokatlanok az én fenntartható törekvéseim. Ha már van egy jól működő, kialakult rendszerük arra, hogy hogy tárolják vagy szállítják az áruikat, nem feltétlenül sikerül zöld, alternatív módon változtatni azon. Sokszor teszek fel kérdéseket az előállítás folyamatáról is, hogy az mennyire környezettudatos, azonban sajnos nem mindig kapok választ ezekre. Ilyenkor viszont mérlegelnem kell, hogy mennyire fér bele a Zöld Misszió egészébe egy olyan termék, amiről nem tudom teljesen biztosan, hogy minden szempontból fenntartható.

Te hogy láttod, ma Magyarországon hogy állnak az emberek a környezettudatossággal? 

Én úgy látom, hogy sokakat érdekel a környezettudatosság. Azonban azt is láttom, hogy sokan vannak úgy, hogy elhatározzák, fenntarthatóbb módon élnek, és mikor ez elsőre nem sikerül, elkeserednek és csalódottak. Minden nap törekedni kell, kis lépésekben kell haladni a tudatos életmód felé, hogy szokássá, a mindennapos cselekedeteink részévé váljon a fenntarthatóság.

Olvastad már!

Fotó: Vincze-Kiss Helga
Szerző: Kaiser Orsolya, az ELTE BTK Média Tanszékének tanulója


Kapcsolódó