Csoki, tej, chips: egyenes út a pattanásokhoz?!

2020. július 15.
Régóta gyanították, hogy az étrend erősen befolyásolja a bőrproblémák megjelenését. Egy friss kutatás tudományosan is bebizonyította, hogy összefüggés van a pattanások megjelenése és a cukros ételek, a tej és az energiadús étrend között.

Ne egyél csokoládét, ne igyál alkoholt, kerüld a chipset és az olajos ételeket: hangzott a régi tanács, hiszen régóta sejtettük, hogy kapcsolat lehet az akné megjelenése és az étrend között. Egy friss kutatásnak köszönhetően ezt tudományosan is sikerült bizonyítani, és meghatározták, melyek azok az ételek, amelyek valóban hatással vannak a bőrproblémákra, és melyek azok, amik nem.

Étrend és egészség

Közel huszonötezer résztvevőt vontak be a vizsgálatba, akiket három csoportba soroltak: soha nem volt aknéja, régen volt aknéja és jelenleg is küzd vele. A tudósok megvizsgálták a résztvevők étkezési szokásait a vizsgálatot megelőző nyolc hónapban, és megnézték, hogyan alakult a pattanásaik helyzete ugyanebben az időszakban. A kutatók figyelembe vették a résztvevők életkorát, iskolázottságát és fizikai aktivitását is. 

A kutatás erős összefüggést talált az akné megjelenése és a zsíros, cukros ételek fogyasztása között. Emellett a tej és tejtermékek, és általánosságban az energiadús étrend hajlamosít a pattanásos bőr kialakulására. „Tudjuk, hogy az étrendünk hatással van az általános egészségi állapotunkra” – mondta dr. Joshua Zeichner, a New York-i Mount Sinai Kórház dermatológus kutatási igazgatója. Az étrend befolyásolja a szívműködést, vérnyomást, hormonháztartást, a testünk egész működését, így nem meglepő, hogy a bőrünkre is hatással van.

Olvastad már?

„Mindig felhívom a pácienseim figyelmét arra, hogy az étrend lehetséges kiváltója az aknéknak, különösen a magas cukortartalmú ételek és tejtermékek – figyelmeztetett dr. Y. Claire Chang is, a New York-i Union Square Laser Dermatology bőrgyógyásza. – Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy nem mindenkinek a bőre egyforma. Vannak, akiknél nagyobb szerepet játszik az étrend, és vannak, akiknél nem. Nagy szerencse, ha valaki megtalálja azt az ételcsoportot, amely kiváltja nála az aknét, hiszen ha ezt elkerüli, jelentősen csökkenhetnek a panaszai.”

Nem az egyetlen ok

Az étrend fontos, ám a bőrgyógyász szerint nem az egyetlen kiváltója a pattanásoknak. A stressz, az életmód és a genetika szintén nagy szerepet játszik. Dr. Zeichner szerint a genetika és a környezeti tényezők a legfontosabbak. „A rossz étrend kiválthatja az aknékat azoknál, akik genetikailag hajlamosak rá. Az étrend megváltoztatása minimalizálhatja a pattanások megjelenését, ám az öröklött hajlamon nem változtathat” – magyarázta a bőrgyógyász.

Akkor mit tehetünk?

„Még sok láncszem hiányzik, hogy teljesen megismerjük, milyen összefüggés van a különböző tényezők, így például a gyógyszerek, stressz, utazás, kozmetikai szerek, alkoholfogyasztás és dohányzás, illetve az étrend és az akné kialalkulása között” – hívta fel rá a figyelmet a bőrgyógyász, aki arra is rámutatott, hogy jelen tanulmány is önbevalláson alapult, ami mindig rejt magában bizonyos fokú hibalehetőséget. 

Lehet, hogy a pattanásainkra a megoldás olyan egyszerű, hogy elhagyunk bizonyos ételeket, ám az is lehet, hogy nem. „Vannak, akiknek a bőre teljesen tisztává válik, ha elhagyják a cukrot és a tehéntejet az étrendjükből. Ám ez a csoda nem működik mindenkinél. A legtöbb embernek kezelnie kell a bőrét, megtalálni azt a kúrát, ami náluk működik.”

Olvass tovább!

Forrás: Allure
Fotó: Unsplash