Iskolakezdés és koronavírus: a gyerekek robbantják ki a harmadik hullámot?

2020. augusztus 26.
Számos ország, köztük Magyarország is úgy döntött, hogy szeptember 1-jén a normális keretek között indítja újra a tanévet, ami azt jelenti, hogy a gyerekek és tanárok néhány nap múlva ismét visszatérhetnek a tantermekbe. De tényleg biztonságos most újranyitni az iskolákat? És vajon milyen hatása lesz az iskolakezdésnek a vírus terjedésére?

Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Huffpost abban az átfogó cikkében, amiben több szakértő bevonásával vizsgálta meg a gyerekek és a koronavírus-járvány közötti kapcsolatot. A következőkben ezeknek a szakértőknek az állásfoglalását mutatjuk be.

koronavirus-iskola

Nem betegszenek meg, de fertőznek

Az eddig rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a Covid-19-fertőzés szinte alig szed áldozatokat a kicsik között, és még ha meg is betegszik egy gyerek a koronavírustól, sokkal kisebb eséllyel alakul ki nála a vírus okozta súlyos szövődmény a felnőttekhez képest. A gyerekek tehát ritkábban lesznek valóban betegek a Covid-19-től, ám ez nem jelenti azt, hogy ne is terjeszthetnék a vírust. Egy friss kutatás eredménye szerint a gyerekeknek nagyon is fontos szerepük lehet a Covid-19 terjesztésében.

A Journal of Pediatrics folyóiratban múlt héten megjelent tanulmány készítésekor 200 koronavírus-gyanús gyereket vizsgáltak meg, 50 gyerkőcben pedig a tesztek ki is mutatták a Covid-19-et. A legtöbb koronavírusos gyerek nem volt különösebben rosszul, a fertőzésre jellemző láz is csak a beteg gyerekek nagyjából felénél jelentkezett. Sokuknak egyáltalán nem volt tünete, viszont tudni lehetett róluk, hogy korábban kapcsolatban álltak koronavírusos beteggel. A fertőzött gyerekek nagy része tehát tünetmentes volt, ám a kutatók még ezeknek a tünetmentes gyerekeknek a felső légutaiban is magas vírusterhelést tudtak kimutatni a fertőzés korai szakaszában. (A vírusterhelés leegyszerűsítve azt jelenti, hogy mennyi vírus található az adott ember szervezetében.)

Ezt olvastad már?

A tudósok a vizsgálatok során végül arra a megállapításra jutott, hogy a tünetmentes gyerekeknek is lehet nagy a vírusterhelése, és véleményük szerint minél magasabb valakinél ez a vírusterhelés, annál nagyobb valószínűséggel fog vírusokat kilélegezni például beszélgetés vagy köhögés közben.

„Minél több vírus van valakiben, annál inkább terjesztheti a betegséget. Ha valakiben egymillió vírusrészecske van, míg másban csak ezer, akkor az első lesz a nagyobb terjesztő” – magyarázta dr. Alessio Fasano, a Massachusetts Kórház immunológiai és biológiai kutatóközpontjának igazgatója és a tanulmány egyik szerzője.

A tanulmány eredményéhez kapcsolódóan a cikkben egy másik szakértőt, dr. Priya Sonit is megkérdeztek, aki a Los Angelesi Cedars-Sinai Gyógyintézeti Központ gyermekgyógyászat osztályának fertőző betegségekkel foglalkozó szakembere. Soni nem vett részt a tanulmány készítésében, így független szakértőként tudta kommentálni a kutatást. „Persze veszélyesnek hangzik, ha azt mondjuk, hogy egy gyereknek magas vírusterhelés mutatható ki a felső légutaiban, de ha tudományos szempontból közelítjük meg, akkor azt látjuk, hogy a gyerekek felső légutaiban megtelepedő vírusok a legtöbb esetben nem terjednek tovább a tüdő felé úgy, mint ahogy teszik ezt a tinédzserek és a felnőttek esetében. A magas vírusterhelés tehát a gyerekek esetében ritkán jár komoly megbetegedéssel. De az igazság az, hogy még mindig nagyon sok mindent nem tudunk arról, hogy a vírus terjedése és a klinikai betegség kialakulása szempontjából pontosan mit is jelent, ha valakinek magas vírusterhelés van a légutaiban.”

A gyerekek és a koronavírus közötti kapcsolat tehát még koránt sem tisztázott, ám az új tanév indulásával ez a kérdés minden bizonnyal egyre égetőbbé fog válni…

Ha nem vigyázunk, jöhet a harmadik hullám

A tanulmányt készítő kutatók azt remélik, hogy az eredményeiket mind a szülők mind a döntéshozók figyelembe fogják majd venni. Amennyiben ugyanis a tanulmány eredménye helytálló és a tünetmentes gyerekek is jelentős mennyiségű vírust hordoznak és terjeszthetnek, akkor az iskolák újbóli megnyitása drámain felgyorsíthatja a vírus terjedését – ha csak az intézmények nem tartják és tartatják be a legfontosabb közegészségügyi előírásokat. Ha az iskolák nem vezetnek be fontos intézkedéseket a vírus terjedésének csökkentése érdekében, akkor a kutatók szerint maguk a gyerekek fogják elindítani a koronavírus-fertőzés harmadik hullámát.

„Nem azt mondom, hogy az iskolákat nem szabad újra megnyitni… De ha úgy döntenek, hogy megnyitják az iskolákat, akkor nagyon szigorú szabályokat kell követniük – magyarázza dr. Alessio Fasano. – Kerülni kell a túlzsúfolt tantermeket, és arra is oda kell figyelni, hogy a gyerekek ne cserélgessék a tantermeiket. Ami pedig nagyon fontos, hogy maszkot kell hordaniuk. Ha nem viselnek maszkot, annak katasztrofális következményei lehetnek. Maszk nélkül a magas vírusterhelés rendkívül könnyen fertőz.”

Magyarországon nem lesz kötelező a maszk

A tudósok ajánlásával szemben idehaza a döntéshozók nem látták szükségesnek az iskolákban elrendelni a kötelező maszkviselést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma néhány hete küldte szét az iskoláknak az új tanévre vonatkozó járványügyi előírásokat, amely szerint:

  • minden köznevelési intézményben alapos fertőtlenítő takarítást kell csinálni, a fertőtlenítő szereket a fenntartónak kell biztosítania, a tanévkezdéshez szükséges mennyiséget az operatív törzs adja oda,
  • a tanévnyitó konferenciák helyett online tájékoztatás lesz a tanároknak,
  • kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyerekek járhatnak suliba, ugyanez igaz az ott dolgozókra is,
  • lehetőség szerint gondoskodni kell a tanulók lazább elhelyezéséről, akár plusz helyiségek bevonásával,
  • a másfél méteres távolságot tartania kell mindenkinek,
  • az osztályok nem keveredhetnek,
  • a tesiórákat lehetőség szerint a szabadban kell megtartani,
  • maszkot nem kell majd hordani, de lehet.

Olvass tovább!

Fotó: Getty Images