Beletört a fogunk a járványba – a fogorvosok állítják, szó szerint

2020. szeptember 14. |

A fogorvosi rendelőkben sokkal többen jelentkeznek a koronavírus-járvány kitörése óta törött, lepattant, megrepedt foggal, mint korábban. Az orvosok szerint a stressz állhat a különös jelenség hátterében.

„Amikor újra megnyitott a rendelő nyár elején, elkezdtek érkezni a betegek törött foggal. Eleinte egy-egy páciens érkezett ezzel a problémával naponta, most átlagosan három-négy ilyen esetet kezelünk, rosszabb napokon több mint hatot” – mondta dr. Tammy Chen New York-i fogorvos, hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány előtt egy héten érkezett ennyi beteg törött fog miatt összesen. A fogorvos szerint a pandémia, és a következményei miatti stressz állhat a háttérben, amely gyakran okoz bruxizmust, azaz éjszakai fogcsikorgatást.

A közösségi oldalakon körbenézve is sokan osztják meg másokkal saját történetüket a fogcsikorgatásról, letörött fogakról és más fogorvosi problémákról, amelyek a járvány alatt estek meg velük. „A fogcsikorgatás miatt lett szükség gyökérkezelésre és koronára, amit nemsokára helyeznek majd fel. (De szinte biztos vagyok benne, hogy a fogcsikorgatás miatt az átmeneti tömés kicsit károsodott.) A test jelez” – írta meg egy Twitter-felhasználó egy hasonló témában született cikk alá saját esetét.

„A járvány elején két hétig nem tudtam kinyitni sem a számat, olyan erősen csikorgattam a fogaimat éjszaka, hogy az állkapcsom izmai begörcsöltek, és szájzáram lett. Mindannyian tudjuk, mi történik” – válaszolta másvalaki.

Stressz és fogcsikorgatás

Fogcsikorgatást számos ok kiválthat, ám leggyakrabban a stressz áll a hátterében. A megfertőződéstől való félelem, egy családtag vagy barát elvesztése, szorongás mind vezethet fogcsikorgatáshoz. „Állkapocs-fájdalom, fogérzékenység, fájdalom az arcban, migrén is lehet a bruxizmus tünete” – sorolta a fogorvos. Az éjszakai fogcsikorgatás akár olyan erős is lehet, hogy a foggyökér is károsodik, és elreped a fog.

Olvastad már?

Ám nem csak a stressz járulhat hozzá a bruxizmus felerősödéséhez. A helytelen testtartás szintén súlyosbíthatja a tüneteket. Mivel nagyon sok embernek hirtelen kellett otthoni munkaállomást berendeznie, sokan kanapéról, ágyból, konyhaszékről dolgoztak, a hát nem megfelelő megtámasztása bizonyosan okozhatott problémákat. „A vállak előre esnek, a gerinc C alakban görbül. Bizonyára sokaknak ismerős helyzet” – mondta Dr. Chen. A meghajlott gerinc nyomást gyakorolhat a rágóizületre, ami összekapcsolja az állkapcsot a koponyával. Ez a napközbeni megnövekedett nyomás éjszaka kiválthatja a fogcsikorgatást, ami jelentősen növeli a fogak lepattanásának, repedésének esélyét. 

Kezelhető a fogcsikorgatás?

A leggyakrabban a stressz oldására pszichoterápiát, a fogak védelmére pedig éjszakai fogvédőt javasolnak a szakemberek. Ám arra is fontos figyelnünk, hogy napközben hogyan viselkednek a fogaink. „Nem szabad, hogy a fogak napközben összeérjenek, csak evés közben. Ez az egészséges alaphelyzet” – mondta a fogorvos. Ha feszültséget észlelünk az állkapocsban vagy bármely olyan tünetet, amit fogcsikorgatás válthat ki, mindenképp forduljunk szakemberhez, mielőtt komolyabb problémákhoz, töréshez vezet a dolog.

Olvass tovább!

Negyedévente cserélik a fogkeféjüket a magyarok

Negyedévente cserélik a fogkeféjüket a magyarok

A magyarok harmada évente mindössze egyszer megy fogorvoshoz, a fogkeféjét pedig csak negyedévente cseréli – derült ki egy friss kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy minden harmadik, a kutatásban résztvevő még sosem volt fogkőleszedésen, fogorvosi rendelőbe sokan pedig csak akkor mennek, amikor már nagy a baj.

Forrás: The New York Times
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Turbózzuk fel ősszel az immunrendszerünket természetesen! csipkebogyó

Turbózzuk fel ősszel az immunrendszerünket természetesen!

Miért olvasd el ezt most hangosan? felolvasás

Miért olvasd el ezt most hangosan?