Meglepő dolgok, amik cukorbetegséghez vezethetnek

2020. október 26.
A cukorbetegségnek több típusa létezik: míg az 1-es típusú diabétesz egy autoimmun kórkép, amit a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben található, inzulintermelő béta-sejtek pusztulása idéz elő, addig a 2-es típusú diabétesz hátterében az elhízás okozta inzulinrezisztencia áll. A betegség fő kiváltó okait tehát már jól ismerjük, ám fontos tudni, hogy mellettük is vannak még olyan kevésbé ismert tényezők, amik hosszú távon a diabétesz kialakulásához vezethetnek.

Az influenzavírus

A Journal of Virology nevű szaklapban 2012-ben megjelent tanulmány szerint akár egy influenzafertőzés is lehet az 1-es típusú cukorbetegség kiváltó oka. A kutatók állatkísérletek során ugyanis azt figyelték meg, hogy az influenzavírus elleni védekezésre szakosodott T-sejtek nemcsak magát a vírust, de az inzulintermelő szöveteket is „felfalták”. Az eddigi megfigyelések szerint ez a fajta válaszreakció főként állatok esetében fordul elő, de ha mégis aggaszt a dolog, célszerű lehet beoltatnod magad.

Alvászavar

A legveszélyesebb alvászavarként számon tartott alvászavar, az alvási apnoé is növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Az alvási apnoé során az érintettek légzése alvás közben meg-megszakad, majd egy hangos horkantással újraindul. A hosszabb-rövidebb ideig tartó, ismételt légzéskimaradások a szervezetben stresszreakciót váltanak ki, aminek hatására adrenalin áramlik a vérbe. Ez a jelenség rendkívül intenzív cukorfogyasztásnak felel meg, aminek következtében végül kialakulhat a 2-es típusú cukorbetegség.

Ezt olvastad már?

Egyes gyógyszerek szedése

Az olyan gyulladásos betegségben szenvedők, mint például a reumatoid artritisz, a pikkelysömör vagy az asztma, sokszor különböző, szteroidtartalmú gyógyszereket kénytelenek szedni, amelyek növelik a diabetesz kialakulásának kockázatát. A hosszan tartó és magas dózisú szteroidhasználat ugyanis megemeli a vércukorszintet, ami pedig emelkedett inzulinszinthez vezet. A szervezet egy idő után rezisztenssé válhat az inzulinra, ami pedig a kettes típusú diabétesz előszobája.

Túl sok műanyagot használsz

Egy 2017-es tanulmány kapcsolatot talált a PVC anyagú termékek gyártásánál használt vegyületek, az úgynevezett flatátok, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása között. A kutatás során 1500 résztvevőt vizsgáltak meg, és úgy találták, hogy minél magasabb volt egy ember vizeletében a flatátok szintje, annál nagyobb valószínűséggel szenvedett diabéteszben. A flatátok a műanyagipari termékeken kívül gyakran előfordulnak még kozmetikai cikkekben és ruhaneműkben is.

Hányadik gyereknek születtél

A Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism folyóiratban közzétett 2013-as tanulmány szerint az elsőszülöttek inzulinérzékenysége mintegy 21%-kal marad el a később született testvérekétől, ami azt jelenti, hogy nagyobb az esélyük a cukorbetegség kialakulására. Ráadásul még a vérnyomásuk is magasabb.

Olvass tovább!

Forrás: bustle.com