Így fertőtlenítenek a magyarok a járvány óta

2021. január 24.
Tízből kilenc ember gyakrabban mos kezet a járványügyi helyzet hatására, a ruhákat azonban csak a megkérdezettek egyharmada mossa és fertőtleníti az eddigieknél körültekintőbben. Bár az egészségügyi szakembereknek hisznek leginkább higiéniás kérdésben a magyarok, sokan hallgatnak a család és a barátok tanácsaira is, illetve szívesen tájékozódnak az internetről is a témában, derül ki a Lysol fertőtlenítő termékcsaládot forgalmazó Reckitt Benckiser által készített reprezentatív kutatásból, amelyben 16 országban, köztük Magyarországon vizsgálták az emberek higiéniai és fertőtlenítési szokásait.

Bár a kórokozóktól való aggodalom messze elkerüli a magyarok nagy részét, a járványügyi helyzet hatására sokan változtattak a tisztítási és fertőtlenítési szokásaikon is. Nézzük a tényeket!

Nem vagyunk elég tudatosak a kórokozók kapcsán

Hazánk lakosságának egyharmadát szinte egyáltalán nem aggasztja az otthoni felületeken található baktériumok és vírusok jelenléte. Érdekes, hogy a felmérésben részt vevő országok közül a kórokozókkal kapcsolatos tudatosság terén élen jár Argentína és Románia, őket követi Spanyolország, majd Vietnám és Törökország a sorban. A 16 ország megkérdezésével végzett kutatás alapján viszont a magyaroknál csak az osztrákok és a svájciak aggódnak kevésbé az otthoni kórokozók miatt.

A márka arra is kíváncsi volt, hogy mennyire tudatosak az emberek a szennyesükben található mikrobákkal kapcsolatban, hiszen a ruháinkon számos vírus és baktérium is megtelepedhet. Azonban a reprezentatív kutatás alapján a magyar lakosságnak több mint kétharmada egyáltalán nem aggódik a ruhán található kórokozók miatt sem, másik egyharmadukat pedig csak kis mértékben nyugtalanítja, hogy milyen fertőzésveszélynek vannak kitéve a mosatlan textilek miatt. Pedig a vírusok, baktériumok és gombák a legmeglepőbb helyeken, például nemcsak a kemény, de a puha felületeken is megragadhatnak. Éppen ezért fontos az otthonunk rendszeres takarítása és fertőtlenítése, amelyet akár fertőtlenítő spray alkalmazásával is megoldhatunk, és így elpusztíthatjuk a kórokozók – köztük a Covid–19 betegséget okozó vírus – 99,9%-át például a párnák, párnahuzatok, kárpitozott bútorok, hátizsákok, kisállatfekhelyek felületéről is.

A járványügyi helyzet hatására a magyarok is gyakrabban fertőtlenítenek

Annak ellenére, hogy általánosságban a kórokozókkal kapcsolatban nem elég tudatosak a magyarok, a járványügyi helyzet hatására azért sok mindenen változtattak a személyes higiénia és környezetük tisztán tartása tekintetében. Tízből kilenc megkérdezett azt mondta, hogy gyakrabban mos kezet, és ugyanennyien használnak gyakrabban kézfertőtlenítőt is. A válaszadók kétharmada nemcsak gyakrabban, de hosszabb ideig is mos kezet a járványügyi helyzet hatására, míg 70 százalékuk az otthoni felületeket is az eddiginél több alkalommal fertőtleníti. Tízből hat magyar a munkahelyi környezetében is gyakrabban alkalmaz fertőtlenítést, és a válaszadók mintegy fele nyilatkozott úgy, hogy a korábbiaknál több alkalommal takarít az otthonában. Szomorú azonban, hogy a ruházat mosási és fertőtlenítési gyakorlata kevéssé változott meg a magyaroknál. Míg a megkérdezett országokban átlagosan legalább a válaszadók fele mossa és fertőtleníti ruháit az eddiginél több alkalommal, addig a magyaroknak alig több mint egyharmada figyel erre jobban oda az utóbbi időszakban. Pedig a ruháink fertőtlenítése egyszerű, persze fontos tudni, hogy nem elég hozzá az általános mosószer, érdemes fertőtlenítő adalékot használni. Így viszont elpusztíthatjuk a baktériumok, gombák és vírusok 99%-át, köztük az influenzavírust is.

kutatas-fertotlenites-magyarok

Az egészségügyi dolgozókban bízunk leginkább

Míg a megkérdezett 16 országban összesítve a válaszadók az adott országok egészségügyi hatóságában bíznak leginkább, és ezt követik az egészségügyi dolgozók és gyógyszerészek, harmadik helyen pedig a nemzetközi egészségügyi hatóságok szerepelnek, addig Magyarországon máshogyan alakul a bizalmi lista, ha a higiéniás szokásokkal kapcsolatos tudnivalókról van szó. Nálunk első helyen az egészségügyi dolgozók és gyógyszerészek állnak, ezt követik a nemzetközi egészségügyi hatóságok által adott információk, és csak harmadik helyen szerepel a helyi hatóság mint megbízható információforrás. Ezen kívül szívesen hallgatnak a magyarok a család és barátok tanácsaira, valamint dr. Google még mindig a barátunk, hiszen előszeretettel tájékozódunk a higiéniát érintő kérdések kapcsán az internetről is. A lényeg persze az, hogy bármilyen tanácsot is fogadunk meg, fontos, hogy a rendszeres és alapos fertőtlenítés a jelenlegi helyzetben és azon kívül is része legyen a napi rutinunknak, hiszen így biztosíthatjuk azt, hogy a ránk leselkedő vírusok, gombák és baktériumok elkerüljék családunk szervezetét.

A Lysol terméket gyártó Reckitt Benckiser 2020 augusztusában vizsgálta reprezentatív kutatás keretében a 16 ország, köztük Magyarország lakosainak higiéniai és fertőtlenítési szokásait. A kutatásban Magyarország mellett részt vett: Törökország, Ukrajna, Vietnám, Oroszország, Spanyolország, Portugália, Tajvan, Izrael, Lengyelország, Románia, Csehország, Ausztria, Argentína, Franciaország és Svájc.

Fotó: Getty Images