Lemondanál a szexről az utazásért?

2021. február 27.
Egy friss kutatás eredményei szerint az amerikaiaknak annyira hiányzik az utazás, hogy még a szexről is lemondanának, csak útra kelhessenek végre.

A Trivago utazási oldal készítette azt a felmérést az amerikaiak körében, amelyből az derült ki, hogy az emberek 38 százaléka inkább lemondana egy évre a szexről, csak most azonnal elutazhasson valahova.

szex-utazas-kutatas

A felmérésbe több mint kétezer felnőttet vontak be Amerikából és az Egyesült Királyságból, hogy megvizsgálják, milyen terveik, álmaik és céljaik vannak az utazással kapcsolatban 2021-re. Ötből egy válaszadó azt mondta, hogy a párját is otthagyná, ha most azonnal elutazhatna. Az emberek 25 százaléka minden megtakarításáról lemondana, 48 százaléka az amerikai válaszadóknak pedig a munkahelyét is feladná, csak utazhasson végre.

A válaszadók többsége (80 százalék) úgy vélekedett, hogy az utazás része a teljes életnek, és a járványban az a legrosszabb, hogy megfosztja őket az utazgatás lehetőségétől. 

Az Egészségügyi Világszervezet és az egyes országok járványügyi szerveinek figyelmeztetése ellenére sok amerikai nem bírt ellenállni, és különösen az ünnepek környékén útra kelt. Ez meg is mutatkozott a koronavírusos esetszámok emelkedésében minden alkalommal. 

Ahogy a vakcinák egyre több embert érnek el, úgy bizakodhatnak azonban az utazni vágyók, hogy lassan lesz értelme lefoglalniuk a következő repülőjegyüket. 

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvastad már?