Csökkenő spermaszám fenyegeti az emberiség túlélését

2021. március 09.
Az alacsony spermaszám és a megváltozott szexuális szokások termékenységi krízishez vezetnek, amely erősen fenyegeti az epidemiológus szerint az emberi faj túlélését.

Shanna Swan, a New York-i Mount Sinai Kórház környezeti és reprodukciós epidemiológusa arra figyelmeztet, hogy egyre komolyan termékenységi krízis felé haladunk, amelynek fenyegetése az emberiség túlélésre a klímaválságéhoz hasonló.

keves-sperma-emberiseg-tuleles

„A jelenlegi reprodukciós mintázat nem folytatható már sokáig anélkül, hogy az emberiség túlélését ne fenyegetné” – írta az epidemiológus nemrég megjelent Count Down (Visszaszámlálás) című könyvében. 

Kijelentését és a könyvet egy 2017-es tanulmányára alapozza, amelyből az derült ki, hogy a spermaszám a nyugati világban 59 százalékkal csökkent 1973 és 2011 között, a zuhanás pedig azóta sem állt meg. Swan számításai szerint, ha a csökkenés hasonló ütemben folytatódik, a spermaszám 2045-re elérheti a nullát.

Az epidemiológus azt is kifejtette, hogyan károsítja a modern életforma a férfiak spermaszámát, illetve a megváltozott női és férfi reprodukció milyen hatással van az emberi faj jövőjére. Swan rámutatott, hogy a vegyszerek és az életmód roppant káros hatással vannak a szexuális életünkre és a termékenységünkre. „Ha ez így folytatódik, az ember veszélyeztetett fajjá válhat – mondta Swan. – Az öt lehetséges kritérium közül, ami alapján a veszélyeztetett fajok közé sorolunk valamit, csak egynek kell meglennie ehhez. Az emberiség jelenlegi állapotában három is teljesül.”

1964 és 2018 között a bolygó termékenységi rátája 5,06-ról 2,4 szülésre esett. Jelenleg a világ országainak felében éri már csak el az egy nőre eső születések száma a 2,1-et, vagyis azt a szintet, amikor egy társadalom újratermeli önmagát.

Ebben szerepet játszik a tudatos gyermekvállalás, fogamzásgátlás, a kulturális változások és a gyermeknevelés költségeinek emelkedése is. De biológiai okok is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre kevesebb gyermek születik a fejlett országokban: a vetélések növekvő száma, a férfi nemiszervek abnormalitásai és a lányok korai pubertása mind az okok közé sorolható. Swan ezek mellett a műanyagokban, kozmetikumokban és növényvédőszerekben előforduló kemikáliákat is okolja, amilyenek például a hormonháztartásra ható ftalátok és a biszfenol-A. Az epidemiológus azt is megemlítete, hogy a dohányzás, a marihuánafogyasztás és a járványszerűvé váló elhízás sem elhanyagolható hatású a spermiumok számának és a termékenység csökkenésének szempontjából.

Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images

Olvastad már?