Így kösd le a gyereked otthon szorongáscsökkentő játékokkal

2021. március 29. |

Már több mint egy éve küzdünk a koronavírussal, ami a legoptimistább embereknek is nehézségeket okoz. Különösen nehéz ez az időszak a kisgyerekes szülők számára: most nekik segítünk egy összeállítással, hogy hasznosan, a gyerekek szorongását is csökkentve tölthessék a lakásba zárt napokat.

Ki családtagért aggódik, ki az egzisztenciájáért, megint másnak inkább csak az élhető mindennapok hiányoznak. Éppen egy évet veszítettünk el a járvánnyal. Felnőttként sem mindegy ez, de belegondolni abba, hogy mit jelent ez egy gyermek életében, már lényegesen hátborzongatóbb. 

gyerekek-szorongas-jatekok

A gyerekek életében egy év többet számít

  • Az első koronababák, akik a járvány idején születtek, éppen az első gyertyájukat csodálják a szülinapi tortájukon. Nekik persze még nem annyira tűnik fel, hogy nem látták eleget a családtagokat, és az sem furcsa, hogy séta közben maszkos emberek néznek vissza rájuk. Mosolyt pedig csak otthon látnak. 
  • A tipegők nem juthattak el annyiszor játszótérre, állatkertbe, ahányszor az jó lett volna, elmaradtak a bábszínházi, gyerekkoncertes élmények. 
  • A kisiskolás otthon próbál megtanulni írni és olvasni, a kiskamasz Messengeren bontakoztatja ki első tiniszerelmét. 
  • A középiskolásoknak elmarad a buli, az osztálykirándulás, a szalagavatós nyitótánc. 

Soha vissza nem térő éveket veszítenek a gyerekeink a járvánnyal. 

Hogy ez szorongást okoz? Miért is csodálkoznánk. 

Öt gyermekjogi szervezet (UNICEF, a ChildFund Alliance, az Eurochild, a Save the Children és a World Vision) az Európai Bizottság kezdeményezésére indított online felmérésből az derült ki, hogy minden ötödik gyerek szorong és boldogtalan a vírushelyzetben.

A legtöbb gyerek legszívesebben most már a fülét is befogná a koronavírusról érkező hírek kapcsán. Mindenképpen nagyon fontos, hogy mindig beszéljük végig az aktuális helyzetet, próbáljunk megnyugtató választ adni a felmerülő kérdésekre – a gyermek életkorának megfelelően. 

Amikor egy éve elkezdtünk foglalkozni a témával, mi magunk is meglepődtünk, hogy a pszichológus szakértők szerint is milyen egyszerű dolgok tudnak segíteni igazán. Az Abracadabra World Szorongásból Mosolygás címet viselő anyagában van mindenféle (jóga, vezetett meditáció, relaxációs technika, immunerősítő étrend) hasznos tipp, de szerettek volna egy olyan fejezetet is, ami a legegyszerűbb játékokat gyűjti csokorba.

Íme néhány ötlet, ami garantáltan kéznél van minden családban

Először is figyeljük gyerekünket, miközben spontán játszik! Sokan nem tudják kifejezni magukat, nem mondják, ha bántja őket valami. De ha nézzük őket, akkor következtethetünk arra, hogy aggódik-e valami miatt, vagy biztonságban érzi magát. Ha előbbit vesszük észre, bekapcsolódhatunk a játékba, és megnyugtathatjuk őt.  Egy gyereknek a játék a legjobb feszültségoldó, azon belül is vannak olyanok, amik még jobban segítenek.

 

  • Játék, amiben a gyerek megtapasztalja a „képes vagyok rá” érzést: építsünk kártyavárart, fessünk kavicsot, tanuljunk meg hulahoppozni, süssünk sütit!
  • A ritmusjátékokban az ismétlés öröme, a biztonság-bizonytalanság kiismerhető váltakozása okoz örömet. Letapsolunk egy ritmust, és a másiknak kell visszatapsolnia. Ütemre dobunk labdát vagy babzsákot. Morzézva kopogunk le valamit. 
  • Szerepjátékok és képzeletjátékok – ezek azért fantasztikusak, mert gyerekünk képzeletben megtapasztalja, hogy bármire képes lehet, ezáltal magabiztosabb és kevésbé szorong. Legyen bátor oroszlán vagy szuperhős egy napig! Építsen várat, és védje meg! Rejtsünk el neki kincseket a lakásban, és legyen kincskereső kalandor!
  • Az együttműködést igénylő játékok azért jók, mert ebben a helyzetben egymásra vagyunk utalva, és fontos, hogy a figyelmünket mire fordítjuk közösen. Egy közös puzzle-kirakás, kakukktojás keresés vagy egyéb szójáték, netán adott szavakból kreatív meseszövés – mind-mind olyan klassz játék, amelynek szokásait a járvány után szívesen megtarthatjuk. 
  • Próbáljunk ki nagyszerű mindfulness gyakorlatokat! Például, rajzoltassuk vagy írassuk le egy felhőbe a rossz gondolatokat a gyerekkel! Mire néhány papírlapot teleírunk, a gondok nagy részét már kicsit könnyebb elviselni. Sokat segíthet egy vezetett meditáció is, ebben a programban egy egészségvédő meditáció van, amiben egy várat képzelnek el maguknak a gyerekek, amit a fehérvérsejtjeik védenek meg.
  • Végül az egyik legegyszerűbb és kézenfekvőbb dolog, az a meseolvasás! A mesék nagyon sok félelmet, aggódást segítenek feldolgozni, különösen, ha ezúttal bátorító, féleleműző történeteket választunk. Az állatmesék nagy része ilyen, de bátran válogassunk a népmesék gazdag kínálatából is. Érdemes a láncmesékkel is megismerkedni, amelyek éppen a monotonitás, az ismétlődő fordulatok miatt adnak biztonságot, megnyugvást a gyermeknek. 

Haladóknak, nagyobb gyermeket nevelőknek az ötletek tárháza persze végtelen. A közös jógázástól az online élményfestésig, mandalarajzolásig bármit kipróbálhatunk, amihez csak kedvünk van, és amire az egyéb programok elmaradásának köszönhetően most időnk is akad. 

Ha még több feszültség- és szorongásoldó tippre van szükséged, kattints IDE!

Szerző: Freund Judit, az Abracadabra World alapítója Fotó: Unsplash.com

Olvass tovább!

Hogyan változtak a gyerekek internetezési szokásai a koronavírus miatt?

Hogyan változtak a gyerekek internetezési szokásai a koronavírus miatt?

Az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban kutatást végzett arról, hogy miként változtak meg a szülők és a gyermekek internetezési szokásai a koronavírus miatti korlátozások és iskolabezárások hatására. Az eredmények azt mutatják, hogy a szülők 58%-át aggasztja gyermeke megnövekedett internethasználata.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód