Vakcinaetikett: mit illik az oltás után?

2021. április 20.
Az elmúlt évben a koronavírus-járvány határozta meg a mindennapi életünket. Hogyan tanulunk, dolgozunk, eszünk, (nem) utazunk és (nem) élünk társasági életet. Ahogy az oltás gőzerővel beindult, ez milliók életét változtatja meg, és a járvány új szakaszához ért. Ami azt jelenti, hogy a járványetikett is ezzel együtt változott.

Körülbelül fél évvel ezelőtt fordult át a járvány újdonságból új valósággá, és úgy tűnt, kialakultak az új szabályok, melyek segítenek átnavigálni a pandémiás hétköznapokon: hogyan üdvözöljük az embereket, mit válaszolunk a meghívásokra, hogyan adunk borravalót a futárnak, stb. Most a védőoltások teljesen új helyzetet teremtenek, és ugyan még messze van a nyájimmunitás vagy a járvány vége, mégis megváltozott a helyzet, így az illemszabályokon is változtatnunk kell. „Arról kell beszélnünk, hogyan segíthetjük egymást előre jutni – mondta Steven Petrow etikettszakértő. – Rólunk van szó, és nem rólam, ami minden illemszabály alapja.”

vakcina-etikett-oltas-utan-illem

Elemi vakcinaudvariasság

Hogyan kérdezhetem meg valakitől udvariasan, beoltották-e már? „Először fontos tisztáznunk, miért is akarjuk feltenni ezt a kérdést – mondta Petrow. – Azért, mert tudni akarjuk, hogyan biztonságos kapcsolatot teremteni vele? Vagy csak puszta kíváncsiságból?” Ha utóbbi, az etikettszakértő azt tanácsolja, inkább ne faggassuk a közös barátokat. Engedjük meg, hogy mindenki akkor beszéljen a védőoltásának állapotáról, amikor neki kényelmes.

Ám míg valakinek az egészsége a magánügye, ha ez a mi saját egészségünkkel összefügg, jogunk van rákérdezni. Ilyen eset, ha például találkoznunk kell. Ám ebben az esetben sem szükséges információ, hogy miért vagy mikor oltották be a másik embert. 

Mi a helyzet a vakcinaszelfikkel a közösségi oldalakon? „A válasz ismét az, hogy attól függ – mondta Petrow. – Miért posztolta valaki a szelfit? Ösztönözni szeretne másokat is az oltásra, vagy csak magamutogatásból?” Pusztán gyakorlati szempontból a szelfi az oltóhely előtt egy gyors módja annak, hogy tudassuk a barátokkal, családtagokkal: megkaptuk az oltást, és talán arra ösztönözheti a hezitálókat, hogy tegyenek ők is így. Ám ha közösségi oldalra posztoljuk, már nem ennyire tiszta a helyzet az etikettszakértő szerint.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Blake Lively (@blakelively)

A közegészségügyi szakemberek azt remélik, hogy a vakcinaszelfik hatására egyre többen regisztrálnak majd, bekapcsol a „nem akarok kimaradni”-érzés. Ha végül úgy döntünk, hogy kiposztoljuk az oltási kártyánkat, arról azért győződjünk meg, hogy a személyes adatainkat kitakarjuk, mielőtt kitesszük a képet.

Illetlenség maszk nélkül nyilvános helyre menni, ha már beoltottak? A maszk kötelező a nyilvános helyeken. Ám ha valaki megkapta az oltást, könnyen könnyelművé válhat a kérdésben. Ezért fontos, hogy továbbra se egyénként gondoljunk magunkra a járvánnyal kapcsolatban, hanem egy nagyobb közösség tagjaként, ahol próbáljuk megvédeni egymást. A társadalom érdekében fontos tehát, hogy hordjuk a maszkot – szabályosan – továbbra is, hiszen attól, hogy mi megkaptuk az oltást, és védve vagyunk a súlyos Covid–19 betegségtől, mi átadhatjuk másoknak, akik még védtelenek.

Családi és baráti dilemmák

Megpróbálhatok meggyőzni másokat az oltásról? „Persze, egy próbát megér beszélgetni a témáról az olyan hozzátartozónkkal, aki nem ért egyet a témában velünk, de ne várjunk gyors megoldást egy beszélgetéstől” – mondta Gregory Zimet az Indianai Egyetem Orvostudományi Karának viselkedéskutatója. Ha ilyen diskurzusra adjuk a fejünket, akkor is tudnunk kell, mikor fújjunk visszavonulót: forduljunk tisztelettel a másik ember felé, akkor is, ha azt mondja, nem szeretne erről a témáról tovább társalogni, figyeljük a másik testbeszédét, hangulatát, gesztusait. Ahelyett, hogy meggyőzni akarnánk őket, és direkt kérdésekkel sarokba szorítani, inkább kérdezzük, milyen tapasztalataik voltak korábban a védőoltásokkal, és arra teremtsünk lehetőséget, hogy ők kérdezzenek minket a saját oltásunkról. 

Mit mondjak, ha olyan barát vagy családtag akar meglátogatni, aki nincs beoltva? „Ne érezzük úgy, hogy muszáj megengednünk a látogatást valakinek az otthonunkba – mondta Petrow. – Magyarázzuk el, hogy ez számunkra miért kényelmetlen zárt térben egészen addig, míg nincs mindenki beoltva. Közegészségügyi fenyegetés, ha valaki nem kapta meg a védőoltást. És ez megint az én helyett a miben való gondolkodásig vezet vissza.”

Próbáljunk inkább közös nevezőt találni, ha szeretnénk találkozni, olyat, ami mindenki számára biztonságosnak tűnik: tervezzünk szabadtéren sétát távolságtartással, vagy virtuális hívást, míg meg nem csörren mindenkinél az oltásra hívó telefon.

Megkérdezhetem a szülőket, be vannak-e oltva, mielőtt átengedem a gyerekem a barátaihoz? Az etikettszakértő szerint nyugodtan feltehetünk erre vonatkozó kérdést, ám azt is fogalmazzuk meg tisztán, hogy miért kérdezzük. „Helló, Géza, nagyon örülünk, hogy találkoznak a srácok! Viszont mi nagyon elővigyázatosak vagyunk, mert a gyenge immunrendszerű édesanyám velünk él. Ezért kérdezem, hogy kaptatok-e már oltást? Semmi gond, ha nem, de ebben az esetben szeretnénk, ha inkább kint játszanának a gyerekek – javasolt egy lehetséges forgatókönyvet a beszélgetésre Petrow. – Fogalmazzunk világosan, lényegre törően, és legyünk nyitottak a választ illetően.”

Mik az irányelvek az éttermi étkezéssel kapcsolatban? Nemsokára nyitnak a teraszok, ám biztosan lesznek olyan helyek, ahonnan továbbra is csak rendelhetünk, és korlátozások lesznek a létszámra vonatkozóan is. Fontos, hogy vendégként továbbra is ügyeljünk a maszkhordásra, ezzel nemcsak megtiszteljük az étterem személyzetét, de az egészségüket is óvjuk. Mindig vegyük fel a maszkot, ha nem eszünk vagy iszunk éppen, és a mellékhelyiségben is takarjuk el az orrunkat és szánkat. Legyünk türelmesek. A fokozott biztonsági előírások miatt az éttermek, kávézók kiszolgálása lassabb lehet, és valószínűleg a munkaerő is korlátozott, ráadásul fokozott fertőzésveszélynek van kitéve. Ne feledkezzünk meg tehát a nagylelkű borravalóról sem. Jó esély ez arra, hogy kimutassuk a szolgáltatók, nemcsak a pincérek és baristák, de a futárok, fodrászok, kozmetikusok, és mindenki más felé, akiknek nem volt lehetősége otthonról dolgozni a pandémia alatt sem, a hálánkat. 

vakcina-etikett-oltas-utan-illem

Tarthatunk kisebb összejövetelt, ami mindenkinek jó? Ha minden lehetséges résztvevő kapott oltást, tulajdonképpen akár biztonságosnak is tekinthetjük az összejövetelt. Ám itt is fontos szem előtt tartanunk, hogy felelősséggel tartozunk azon az embertársaink felé, akik még nem kaptak vakcinát, és esetleg találkozunk velük. Ide tartoznak a gyermekek is, akik épp akkora eséllyel betegedhetnek meg a koronavírus újabb variánsai által, mint a felnőttek, így bármilyen csábító is a hosszú izoláltság után a találkozás, ha a biztonság úgy kívánja, találkozzunk inkább a szabadban, maszkban, távolságtartással.

Hogyan hárítsunk el egy meghívást? Pont ugyanúgy illik udvariasan elutasítani egy meghívást bármilyen eseményre, legyen az esküvő vagy születésnap, ahogy a járvány előtt tettük volna. Küldjünk kedves ajándékot, és köszönjük meg, hogy gondoltak ránk. Ha hozzánk közel álló személyről van szó, kifejthetjük, miért nem akarunk utazni vagy részt venni egy nagyobb összejövetelen. „Lehet, hogy győzködnek majd, ám ez nem ránk vet rossz fényt. Ez inkább azt mutatja meg, hogy a járványban ami valakinek még biztonságosnak tűnik, másnak már nem. Ezért fontos, hogy mindig mások egészségét és biztonságát tartsuk szem előtt, és ne az összejövetelt – mondta Petrow. – Amit a koronavírus-járvány tett életünk fontos mérföldköveivel, iszonyú. Az esküvő, születésnapok, évfordulók fontos szerepet játszanak a társadalom és a közösségek működésében. Ám a mások egészsége miatti felelősségünk még ennél is fontosabb.”

Forrás: The Washington Post Fotó: Unsplash

Olvass tovább!