Ki neveli meg a másik gyerekét?

2021. augusztus 04. |

Hol vannak a határok aktuálisan egy térben létező gyerek-szülő párosok között? Rászólhatok a másik gyerekre, ha homokot dobott az én gyerekem szemébe? És akkor, ha csúnyán beszél? Kínzó kérdések a játszótérről a gyerekes együttélés trükkös szabályairól.

Pár hete először történt játszótéri baleset az életünkben: a csúszdás torony tetején álldogáló – a lecsúszás lehetőségeit mérlegelő – másfél éves kislányomat durván fellökte egy rohanó idősebb kisfiú. A kislányom hátrafelé dőlt el, beütötte a fejét és sírt, de ez alapvetően semmi nem volt ahhoz képest, mintha a másik irányba, a lépcső felé borul, szóval mondhatjuk, hogy olcsón megúsztuk a dolgot.

gyerekek-gyerekneveles-konfliktus

Alapvetően inkább a gyerekem vigasztalásával voltam elfoglalva, de azért amikor a fejhangú sírástól megtorpanó kisfiú rám nézett, szigorúan megjegyeztem neki, hogy “nem szabad ennyire szaladni, mert kicsik is vannak”. Annak reményében redukáltam ilyen triviális intelemre a dühömet, hogy majd biztos mindjárt ideszalad az anyukája, aki ennél jóval erélyesebben leszúrja a fiát, és sűrűn bocsánatokat kér a kislányomtól. Körbenéztem, de nem jött senki, a kisfiú lecsúszott, a lányom abbahagyta a sírást. És alapvetően ez teljesen rendben is van, nyilvánvalóan nem vártam, hogy a játszótér közepén kalodába zárjuk a bűnös kisfiút, vagy ilyesmi, pláne hogy szerencsére nem volt egy vészes baleset.

De mégis azt éreztem, hogy furcsa egyedüli felnőttként lerendezni egy ilyen konfliktushelyzetet. Mit mondhatok én egy idegen gyereknek? Ha látom, hogy ütésre emeli a műanyaggereblyés kezét a lányom feje fölött, megfoghatom a karját? Ha ordítva káromkodik a gyerekem mellett, rászólhatok? Ha a gyerekemet nem érintő, de morálisan mégis elítélendő tettet hajt végre – ami nyilván nem büntetőjogi felelősséggel járó tett, hanem mondjuk a kismacskák megdobálása murvával – és nincsenek ott a szülei, akkor van-e jogom megfegyelmezni? Szerintem baromi nehéz meghúzni ezeket a határokat, de nálam az egyértelmű intervenciós küszöböt az jelenti, ha a gyerekem kárára próbálnak csinálni valamit – valószínűleg ezzel minden szülő így van, szóval ez tiszta sor. Ilyen esetekben nem az a célom, hogy bármilyen módon megfenyítsem a másik gyereket, hanem az, hogy a sajátomat megvédjem, mindezt lehetőleg a legpuhább eszközökkel, mondjuk egy passzív-agresszív “jaj, nem szép dolog homokot szórni másokra, tudod” megjegyzéssel. Ha kell (mert mondjuk láthatóan nincsenek ott a szülei, és éppen ki akarja szúrni a lányom szemét egy bottal), az is lehet, hogy hozzáérek egy idegen gyerekhez, de ezt mindig igyekszem elkerülni, mert engem például eléggé zavar, ha vadidegenek megfogják a lányomat, még akkor is, ha tudom, hogy segítő szándékkal teszik.

A többi helyzet (például két idegen gyerek közötti durva, nyilvánvalóan felnőtt beavatkozást igényelő verekedés, egy kiállat piszkálása, ilyesmi) szerintem totális szürke zóna. Egy másik jó ökölszabály lehet, hogy minden olyan szituációban fel lehet (kell) lépnie egy felnőttnek, ahol egy gyerek (legyen az bárki gyereke) testi épségének megőrzése a cél. Szóval ha látom, hogy egy kissrác épp készül magára borítani egy tizenöt kilós kaspót, akkor nyilván odalépek, és bízom benne, hogy ezt más is megtenné, ha az én gyerekemről lenne szó.

Nem gondolom, hogy az én feladatom lenne más gyerek megnevelése, ahogyan azt sem szeretném, ha más próbálná megnevelni az én lányomat. De azokban a terekben, ahol családok gyűlnek össze (legyen az játszótér, állatkert vagy egy bábszínházi előadás) mégis csak egy közösséget alkotunk – még ha ideiglenes is – ahol interakciók, és ebből fakadóan néha konfliktusok alakulnak a gyerekek között. Nem tudom, milyen lehet, de úgy képzelem, a falusi vagy törzsi kisközösségekben egy kicsit mindenki neveli mindenki gyerekét. És ha ez egy kölcsönös, konszenzuális szabály, akkor mindez teljesen rendben van. Az elidegenedett városi életterekben, ahol az egymást nem ismerő felnőtt emberek többnyire kizárólag praktikus helyzetekben lépnek kapcsolatba, a társadalmi normákat teljesen leszaró vagy egyáltalán nem is ismerő gyerekek olyan kapcsolódásokat teremtenek, ahol nincsenek tisztázva a határok. Ez pedig olyan feszültségeket teremt a gyerekes közösségekben, ami sokkal több annál, mint az idegen gyerekek megnevelésének kérdése.

Fotó: GettyImages

Olvass tovább!

Ha nincs pénzed, mehet a bölcsibe, máskülönben pocsék anya vagy

Ha nincs pénzed, mehet a bölcsibe, máskülönben pocsék anya vagy

Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Ezúttal egy újabb kisgyerekes vitatémáról: a bölcsőde kérdéséről.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód