A TikTok újabb őrülete most a fogainkat vette célba

2021. szeptember 18.
A legújabb TikTok-praktika azt tanácsolja, rakjunk fogkrémet és szájvizet összekeverve egy tiszta tárolóba, hogy bármikor könnyen nyomhassunk belőle. A fogorvosok azonban óva intenek ettől, mert sárgíthatják a fogakat.

Azt jobb nem firtatni ebben az esetben sem, ahogy a többi TikTok-őrületnél is jobb nem keresni, honnan ered, és miért jó, ám újabban azt találták, ki, hogy egy lépésben egyesítik a fogkrém és szájvíz használatát, és a keveréket egy tiszta tárolóba töltve viszik magukkal a felhasználók. A fogorvos szerint ez a trend azonban körülbelül annyira veszélyes, mint az a TikTok-ötlet volt, mint amikor körömreszelővel csiszolták le a fogukat, vagy a fogak közötti rést úgy tüntették el, hogy a rést rugalmas gumival tömték ki. „Károsíthatja a fogat” – mutatott rá dr. Suhall Mohiuddin fogorvos. 

fogmosas-tiktok-veszelyes

„A fogkrém összetevői nem UV-stabil anyagból vannak, így a fény hatástalanná teheti – mondta a fogorvos, akinek több mint félmillió követője a közösségi oldalon. –Nagyon kérek mindenkit, ne csinálja ezt” – tette hozzá.

A napfény hatására a fogkrém hatóanyagai elveszíthetik azt a képességüket, mellyel leküzdik a rossz baktériumokat. Így ha ezzel a keverékkel mosunk fogat naponta kétszer, nem lesz olyan hatékony, mintha szabályosan és hagyományosan mosnánk fogat. 

@dr.m_

Clever! Bur should you try this?? #dentist

♬ Wii Shop Channel – McTweet

Idővel ráadásul, mivel ez a fogkrém hatástalan, plakkok képződhetnek a fogainkon, fogágybetegségek léphetnek fel, rossz lehelet, fogszuvasodás alakulhat ki.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!