A koronavírus-járvány alatt sokan az alkoholhoz fordultak, hogy megküzdjenek az új élethelyzettel járó bizonytalansággal. A kutatások szerint az emberek 60 százaléka ivott többet, mint a járvány előtt. Akik úgy érezték, stresszesebbek a Covid-19 miatt, sokkal nagyobb eséllyel nyúltak a pohár után és ittak többet, mint szoktak.
Ezek a számok azt sejtetik, hogy a szürke zónában ivók is többen vannak. Ez nem egy klinikai, hivatalos szakszó, sokkal inkább egy olyan kifejezés, mely jól szemlélteti az elmúlt évek alkoholfogyasztási szokásainak megváltozását. Azokra az emberekre utal, akik rendszeresen isznak alkoholt, ám kívül esnek az alkoholfüggőség orvosi kritériumain.
Mi az alkoholfogyasztás szürke zónája, és mi nem?
Tehát még egyszer, ez nem egy olyan fogalom, amit az addikciókkal foglalkozó szakemberek vagy orvosok használnak. Ez inkább egy társadalmi kategóriát leíró kép, amiről nem igazán beszélünk: azok az emberek, akik nem feltétlenül élnek függőséggel, ám az alkohollal való kapcsolatok felvet bizonyos kérdéseket. Ez pedig valószínűleg egy igen nagy csoport.
Azon emberek 90 százalékánál, akik nagyivónak tekinthetőek (minden hétvégén részegségig issza magát, iszik alkoholt várandósan is, vagy éppen nagykorúsága előtt is rendszeresen fogyaszt alkoholt), nem teljesülnek a súlyos alkoholfogyasztás, tehát az alkoholizmus klinikai feltételei. Ugyanakkor a nagyivóság hivatalos határa sokkal alacsonyabban van, mint gondolnánk. Az irányelvek szerint nőknél már heti nyolc adag ital, férfiaknál heti 15 adag ital elfogyasztása leveri a lécet, amivel a mértékletes alkoholfogyasztás határát húzták meg.
Ám még a definíciók ismeretében sem feltétlenül lehet tisztán meghatározni mindig, mikortól problémás az alkoholfogyasztás. Ezért nem mondják az egészségügyi szakemberek, hogy már problémásnak tekinthető, ha valaki egy este három italnál többet, heti három estén elfogyaszt. Helyette inkább úgy határozzák meg, hogy akkor van probléma, ha az alkohol hatással van valakinek a kapcsolataira, iskolai, munkahelyi teljesítményére, társasági életére, esetleg gondolkodására és érzéseire.
Itt lehet hasznos az alkoholfogyasztás szürke zónájának fogalma. Sok ember próbálja saját magán megállapítani, vajon baj van-e saját alkohollal való kapcsolatával. “Én úgy definiálom a szürke zónát, ami a két véglet közötti tér” – mondta Jolene Park alkoholspecialista egészségpszichológus. A két véglet a súlyos függőséget és a teljes absztinenciát vagy évi egy-két italt jelenti az ő értelmezésében. “Valójában nagyon kevesen esnek a két szélső kategóriába. Az emberek többsége valahol közötte, a szürke zónában van” – mondta Park. “A klienseim szinte mindig azt mondják, hogy remekül funkcionálnak. Gyakran nincsenek külső következményei az alkoholfogyasztásuknak vagy történetek, ám vannak saját magukban felmerülő kérdések. Ez az a pont, amikor felmerül a belső igény a tudásra, amikor először figyel igazán az ember.”
A szürke zónában való alkoholfogyasztás szint mindenkinél mást jelent. Vannak, akik tényleg nagyon ritkán isznak csak otthon, ám amikor elmennek bulizni, teljesen elszabadul az alkoholfogyasztásuk. Mások a hétköznapokon nagyon ritkán isznak, ám lehet, hogy mint megküzdési válaszreakció a stresszre, hirtelen megváltoznak ezek a szokások. Vagy csupán elkezdenek többször gondolni az alkoholra, mint szeretnének. “Nem csak a mikor és a mennyit számít, hanem a hogyan és a miért is” – mutatott rá a pszichológus.
Mit tegyünk, ha aggódunk?
Ezek a példák éppen csak kapargatják a felszínét annak, mi is az alkoholfogyasztás szürke zónája. “Ha megkérdőjelezzük az alkohollal való kapcsolatunkat, az valószínűleg annak a jele, hogy érdemes feltárnunk az egész kérdést” – mondta Park. Mivel a szürke zónában való ivás nagyon széles spektrumon mozog és egyénenként változik, nincs olyan megoldás sem, ami mindenkinél egyformán működő lenne, mint amilyenek az orvosi módszerek az alkoholfüggőség kezelésében, beleértve a terápiát, támogató csoportokat és kezelési programokat. Néhány ember számára biztosan hasznosak ezek a módszerek, ahogy a gyógyszerek is.
Vannak, akiknél a teljes absztinencia a válasz, ám ez sem igaz mindig és mindenkire. “Azt gondolom, hogy nagyon leragadtunk a függőség hagyományos jelentésénél és formájánál” – mondta Khadi Oluwatoyin, függőségi tanácsadó. “Nem hiszem, hogy meg kellene várnunk, míg valóban, a szó klinikai értelmében problémássá válik bármilyen szerrel is a viszonyunk, mielőtt megvizsgáljuk a kérdést. Különösen nem egy olyan agyműködést befolyásoló szernél, mint az alkohol.” A közbeszéd megváltoztatása az alkohollal kapcsolatban arra bátoríthatja az embereket a szakember szerint, hogy már korábban segítséget kérjenek és felfigyeljenek az útra, amin járnak. “Nem is feltétlenül kell, hogy valakit úgy nevezzünk, hogy a szürke zónában iszik, vagy hogy problémás ivó. Nem kell addikcióként meghatároznunk vagy alkoholistának neveznünk valakit ahhoz, hogy feltárhassa, milyen kapcsolata van valójában az alkohollal.”
Forrás: The Huffington Post Fotó: Unsplash
