5 ok, amiért érdemes az okostelefont a régi butatelefonra visszacserélni

2021. december 07.
Ha van valami, ami nélkül nem tudunk élni, az valószínűleg az okostelefon. Mindent tud, az ébresztéstől az egyik helyről a másikra navigáláson át az időpontokra való emlékeztetésig. De a lista még folytatható lenne a végtelenségig. Ám legalább ugyanennyi okot lehetne mondani arra is, miért ne használjunk okostelefont, és miért jobb a kisebb tudású, régimódi készülék.

Ha sokkolnak a számok, amikor megkapjuk a telefonunktól a képernyő előtt töltött időről szóló heti összegzést és azon tűnődünk, hogyan jöhetett össze napi több órányi telefonozás, jó, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Egy friss kutatás adatai szerint az okostelefon felhasználók átlagosan 63-szor néznek rá naponta a készülékükre és 5,4 órát töltenek telefonozással a napjukból. Nem meglepő ezek után, hogy egyre növekszik azoknak a tábora, akik úgy döntöttek, elejét veszik ennek és spórolnak maguknak egy csomó időt: visszacserélik az okostelefont a régi butatelefonra. Elmondták azt is, miért érzik úgy, hogy ennél jobb döntést nem is hozhattak volna.

okostelefon-butatelefon-mobil

Könnyebb kizárni a zavaró tényezőket

Még ha be is kapcsoljuk a telefon ne zavarj funkcióját, akkor is ott marad az erős késztetés arra, hogy ránézzünk a képernyőre, csak hogy ellenőrizzük, nem kerestek-e véletlenül. Sajnálatos módon ezek az ártalmatlannak tűnő, röpke pillanatok rengeteg percet jelentenek összességében. “Ha a munkaidőm legproduktívabb időszakában nem az okostelefon, hanem egy régimódi készülék van velem, érezhetően kevesebbszer esek ki a munka ritmusából” – mondta Victoria Mendoza techszférában dolgozó cégvezető. “Nem gondoltam volna, mennyivel hatékonyabb lehetek.” Mendoza cége közvéleménykutatást végzett a weboldaluk azon felhasználói között is, akik visszacserélték az okostelefont a régi, még nem okos változatra. 34 százalékuk mondta azt, hogy első sorban azért döntött így, hogy zavaró tényezőktől mentes környezetben tudjanak dolgozni.

Önállóbbá válhatunk

Könnyű kizárni a környezetünket amikor az okostelefont nézzük, beleértve az embereket és a különböző élethelyzeteket is. Ryan Takemiya, az ázsiai-amerikai kreatív közösség, a RAMA alapítója, amikor munkahelyet váltott, többé nem volt szükség arra, hogy okostelefont használjon a hétköznapokon. “Ekkor döbbentem rá, hogy az állandó internetkapcsolat függője lettem” – mondta, hozzátéve, hogy a szeme is romlott és rosszabbul is aludt az állandó telefonozástól. “Úgy éreztem, nem tudok nélküle élni, és nem szerettem ezt az érzést” – mondta Takemiya, aki most egy régi, összecsukható mobilt használ, és sokkal inkább jelen van az életében és figyelmesebb. “A memóriám határozottan javult most, hogy rá vagyok kényszerítve, hogy megjegyezzek dolgokat, amikor nem vagyok otthon, beleértve időpontokat, ötleteket és útvonalakat a városban” – mondta. Azt is megjegyezte, hogy sokkal több figyelmet szentel a részleteknek és sokkal inkább úgy érzi, köze van az őt körülvevő világhoz

Megvan a hátránya is ugyanakkor: nehezebb taxit hívni az applikációk nélkül például, ha a barátaival találkozik. “Ha változtatnak a terveken az utolsó pillanatban, nehezebben tudatják velem az új helyet és célt.”

Kevesebb információt tárolhatunk a telefonon

Techszakemberként és kriptopénz kereskedőként Stefan Ateljevic imádta az okostelefont attól a pillanattól kezdve, hogy először a kezébe került. Ugyanakkor rájött, hogy többnyire időkitöltésre használja csupán, így visszaváltott egy kevesebb funkcióval rendelkező régi mobilra. “Nagyjából két éve tértem vissza egy összecsúsztatható telefonhoz, és vissza se néztem” – mondta. “Szerettem volna többet kihozni a napomból, így jelentősen csökkentenem kellett a telefonozással töltött időt. A családom rendkívül hálás ezért, az biztos.” Az utolsó szög az okostelefonjába azonban az adatbiztonság hiánya volt. 

“Rengeteg csodás dolgot tud az okostelefon, például érintésmentesen fizetni és egyetlen ujjnyomással átutalást indítani. Ez remek lehetőség a hackereknek az emberek pénzügyi információt ellopni is. A kiberbiztonság megkerülhetetlen kérdés ma már, és muszáj elővigyázatosnak lennünk, mert senki sem fog helyettünk vigyázni ránk.” A bankoláson túl az okostelefonok képesek a mindennapi szokásainkat is rögzíteni, például azt, hogy milyen oldalakat látogatunk és hányszor nézzük meg valakinek az Instagram profilját. 

A banki ügyleteinket már azzal biztonságosabbá tehetjük, ha a pénzügyi appokat nem töltjük le a telefonunkra, és a netbankot a számítógépen kezeljük csak. Így sokkal nagyobb biztonságban tudhatjuk az infomációinkat abban az esetben is, ha valaki ellopná a telefonunkat vagy kilesné a belépőkódokat.

A telefont telefonként használhatjuk

A telefonunkat a lehető legkisebb mértékben használjuk telefonként a legtöbben. Henry Davis, az Adept Golf nevű vállalkozás vezetője is csak akkor ébredt rá arra, hogy alig használta ki az okostelefon funkcióit, amikor lecserélte egy régi butatelefonra. “Nem használom túl gyakran a mobiltelefont, így boldogan tértem vissza a régi mobilra az okostelefonról” – mondta Davis, aki ma már csak az eredeti célra használja a telefonját: telefonál rajta, ahogy régen. És néha szöveges üzenetet küld.

Egy kis nosztalgiát érezhetünk

A MediaPeanut közvéleménykutatása szerint azok, akik visszaváltanak egy egyszerű mobilra, gyakran azért teszik, mert nosztalgiázni szeretnének. Ennek eredményeként az összecsukható mobiltelefonok használata különösen a harmincas-negyvenes korosztály körében egyre népszerűbb. “Még mindig imádják a kétezres évek slágerét, a vékony összecsukható mobilokat” – mondta a közvéleménykutatás egyik készítője. “Mindig lesznek olyan emberek, akik szeretnek kilógni a sorból. Ők egyszerűen használnak majd csak azért egy okostelefont, mert mindenki másnak ilyen van.”

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Unsplash

Olvass tovább!