5 trükk, aminek tényleg van értelme, ha rendet akarsz otthon

2022. május 28.
Végtelen a jótanácsok száma a rendrakással, lomtalanítással kapcsolatban, ám a valóban működőképes módszer már jóval kevesebb. Ez az öt tipp azonban kiállta a próbát.

A leghatékonyabb módszer a lomtalanításra és dolgaink rendszerezésére a költözés. Nem kell azonban feltétlenül felpakolnunk és mindig új helyre vándorolnunk, elég ha úgy teszünk, mintha nekilátnánk a költözésnek, máris élvezhetjük ennek a rendrakási stratégiának a gyümölcseit. Mutatjuk azt is, közben mit érdemes szem előtt tartanunk, hogy a végeredmény tetszetős rend legyen az otthonunkban.

rendrakas-otthon-5-trukk

Csak azt tartsuk meg, aminek van helye

Az úgynevezett egypolcos szabály tulajdonképpen egy fordított rendrakási módszer, aminek az az első lépése, hogy a tárolóhelyek számát és típusát vesszük számba, nem a tárgyakat magukat. Például ha úgy döntünk, hogy az összes csészénket egy bizonyos polcon akarjuk tartani, akkor gyűjtsük össze az összes csészénket, és csak annyit tegyünk fel a polcra, amennyi elfér. A többitől pedig váljunk meg. 

Számoljuk fel a duplázódásokat

Sokkoló szembesülni vele, amikor elkezdünk rendet rakni, mennyi mindenből van kettő vagy több a háztartásunkban. Szuvenír bögrék, krumplihámozó vagy éppen plédek sokasága jöhet szembe. Felejtsük el azt a kifogást, hogy egyszer még jól jöhet, majd a felismerés után jöhet a következő lépés, és felszámolhatjuk a többességet. Gondoljunk csak bele, hogy a helyünk viszont megduplázódik. 

Csak a szükségest és a legjobbat tartsuk meg

Amikor nekiállunk rendet rakni, mantrázzuk azt a három szót, hogy legjobb, kedvenc és szükséges. Ez a szemlélet jól jön akkor is, amikor az egypolcos szabályt alkalmazzuk, vagy amikor felszámoljuk a duplikációkat.

Hallgassunk Marie Kondóra

A szikrázó örömet (spark joy) okozó tárgyakat érdemes csak megtartani a rendrakás nagyasszonya, Marie Kondo szerint, és jól tesszük, ha hallgatunk rá. Amikor tudjuk, hogy ki kell dobnunk valamit, választanunk kell, mit tartsunk meg, nagyon jó kapaszkodót jelenthet, ha mélyen magunkba nézünk, és őszintén bevalljuk saját magunknak, vajon tényleg szeretjük-e az adott tárgyat, vagy képesek vagyunk továbblépni.

Amiből már kihoztuk, amit lehetett

Ne tartogassunk dolgokat csak azért, mert még működnek, ha mi már nem tudjuk használni többé. Sok olyan dolog vesz körül minket, amiket régen lehet, hogy sokat használtunk, fontos volt, kellett, ám ma már más az életmódunk, hatékonyabb eszközt szereztünk be helyette. Váljunk meg a régi dolgoktól, ajándékozzuk el, és így mindenki nyer: mi helyet és rendet az otthonunkban, más pedig egy olyan tárgyat, ami még tudja őt szolgálni és szüksége van rá.

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Unsplash

Olvass tovább!