Hihetetlen, de a tudománynak megvan a válasza a millió dolláros kérdésre: maradhatunk-e barátok szakítás után?
Sokan csípőből nemet mondanak a kérdésre. Kutatók most egy 18-30 éves, heteroszexuális párokból álló csoportot tanulmányoztak egy éven át. Négyhavonta interjút készítettek velük, és felmérték az elégedettségi szintjüket, az energiabefektetést, az elkötelezettségüket.
Az első interjú után szakító párokat ezután megfigyelték, hogy milyen gyakran érintkeznek az exükkel, és mennyire pozitív vagy negatív a hozzáállásuk egymáshoz. A Journal of Social and Personal Relationships című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok a párok, akiknek magas volt az elkötelezettségük korábban, nagy az elégedettségi szintjük, nagy valószínűséggel barátok maradtak az exükkel.
A Micnek adott interjújában Kenneth Tan, a Purdue Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője azt mondta, hogy az elkötelezettség szerepet játszik abban, hogy a párok szakítás után is fenntartsák a barátságot, mivel az elköteleződéshez intimitásra és kötődésre van szükség. „Amikor a románc véget ér, az elkötelezettség érzése nem szűnik meg varázsütésre. Azok a párkapcsolati partnerek, akik már egymásra támaszkodnak szükségleteik kielégítésében, nem szívesen veszítenek el kézzelfogható (például közös barátok) és megfoghatatlan (például érzelmi kötődés) előnyöket, amelyek a kapcsolat során alakultak ki” – mondja Tan.
Azt is mondja, hogy segít a pároknak megtartani barátságot a szakítás után, ha már a szerelem kialakulása előtt is barátok voltak. „Így akárhogy is, szakíthattok, de ha korábban barátok voltatok, akkor lehet, hogy újra barátságot kötnétek.”
Szóval megvan a válasz: igen, az emberek szakítás után is barátok maradhatnak, ha megvan a barátság alapja, és adott egy mély elkötelezettség. Ez még akkor is így van, ha közben más partnerük lesz. Ha ellenkező a helyzet, akkor talán jobb is, ha egy ideig egyedül maradunk…
Forrás: Yourtango, Fotó: Getty Images