A sózás egészségtelenebb, mint eddig bárki gondolta

2022. július 22.
Ha megsózzuk az ételeinket, több mint egy évvel megrövidítjük az életünket, derült ki a European Heart Journal című orvosi szaklapban megjelent friss tanulmány eredményeiből.

Több mint félmillió ember adatait elemezték és követték nyomon a kutatás kilenc éve alatt az Egyesült Királyság tudósai. Tanulmányukból kiderült, hogy a hozzáadott só a nőknél 1,5 évvel, a férfiaknál 2,3 évvel csökkentheti az élettartamot. 

A kutatók kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban, milyen gyakran sózzák meg az emberek az ételeiket, illetve vizeletmintákat gyűjtöttek a kutatásban részt vevőktől, hogy ezzel vessék össze a sóbevitel nagyságát. A tanulmányban nem az egy-egy napra jutó sóbevitelre voltak kíváncsiak, hanem arra, hogy az ételek sózása milyen hatással van az élettartamra és a halálozásra. 

sozas-egeszsegtelen

A halotti bizonyítványok segítségével határozták meg a tudósok a várható élettartamot. Ebben számításba vették a testtömegindexet, az emberek nemét és a rasszt. Ugyanakkor a részvétel a kutatásban önkéntes volt, így a vizsgálat nem reprezentatív a teljes társadalomra nézve. 

Az viszont kiderült, hogy azok az emberek, akik az ételeket megsózták, általában magasabb testtömegindexűek voltak, kevesebbet mozogtak, több vörös húst fogyasztottak és kevesebb zöldséget, gyümölcsöt. A tudósok azt nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy a só összefüggésben állna az egészségtelenebb életmóddal vagy az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státusszal. Ugyanakkor a tanulmány szerint a több zöldség és gyümölcs fogyasztása – a magasabb káliumszint miatt – segíthet semlegesíteni a sóbevitel káros hatásait.

A fejlett világ országaiban a felnőttek 90 százaléka több sót fogyaszt, mint amennyire szüksége lenne, a sóbevitel 70 százaléka a finomított élelmiszerekből származik. A napi sóbevitelnek nem szabadna túllépnie a 2300 milligrammot, ami egy teáskanálnak felel meg, a felnőttek többsége mégis napi 3400 milligrammot fogyaszt naponta, nagyjából 1,5 kiskanálnyit. 

Szüksége van sóra a szervezetünknek, része a kiegyensúlyozott étrendnek, az idegrendszer és az izmok működéséhez is nélkülözhetetlen. Ám a jó minőségű, változatos étrendben már az alapanyagok is elegendő ásványi sót tartalmaznak ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelően működjön. A hozzáadott só, a feldolgozott élelmiszerek nagy mennyiségű sótartalma viszont egy sor betegség kialakulásához járul hozzá. Növeli a szívbetegségek, stroke, magas vérnyomás és bizonyos ráktípusok esélyét.

Forrás: Insider Fotó: Unsplash

Olvass tovább!