A lelki társ tényleg létezik? Igaziból?

2022. szeptember 25.
Mind úgy születünk, hogy az agyunk úgy van behuzalozva, hogy bizonyos embereket különlegesebbnek lássunk másoknál. Az embereknél – ha szigorúan tudományosan nézzük – a lelki társ abszolút valódi és létezik. Ugyanakkor ahogy bármilyen kapcsolat, a lelki társsal való viszony is bonyolult lehet.
  • A lelki társnak nincs köze a szexuális monogámiához.
  • Megvan a képességünk arra, hogy egyes embereket kiemeljünk a tömegből, mások fölé, és évtizedekig velük maradjunk.
  • Azt már tudjuk, hogy a közeli barátoknak hasonló az agyi mintázata. Sőt, a közeli barátoknak a legfrissebb kutatások szerint az illatuk is hasonló. 

Egyelőre késik a tudományos meghatározás arra, mi is a lelki társ. Ám az emberek azon kevés élőlények közé tartoznak, akik képesek hosszú távú kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. Itt most nem a szexuális monogámiáról beszélünk. Hanem arról, hogy az ember agya úgy fejlődött az evolúció során, hogy bizonyos embereket különlegesebbnek lásson másoknál. Megvan a képességünk arra, hogy egyes embereket kiemeljünk a tömegből, mások fölé, és évtizedekig velük maradjunk. Más szóval azért lehet lelki társunk, mert az agyunk erre van behuzalozva. 

Jobban hasonlítunk a pockokra, mint gondolnánk

Ez azért nagyon különleges, mert minden ember más. A DNS-ünk is egyedi. Az arcunk is egyedi. Az agyunk is egyedi. És mégis mindannyian képesek vagyunk rá, hogy különlegesebbnek lássunk bizonyos embereket másoknál. Ez történik akkor, amikor valaki értékesebbé válik számunkra más személyeknél. Ez sokkal többet jelent annál, mintsem felhív-e vagy sem. 

Nem sok élőlény képes erre még az emlősök között sem. Van egy aprócska rágcsáló, a préri pocok, akinek az agya ebben hasonlít az emberére. Ez egy nagyjából 12 centis egérszerű állatka, ránézésre nem tűnik valami különlegesnek. (Leszámítva persze más préri pockokat.)

lelki-tars-tudomany

A préri pocok is ugyanúgy képes megtalálni a lelki társát, akár az ember

Amikor egyik préri pocok rátalál egy másikra, összebarátkoznak. Ölelkeznek és követik egymást mindenhova. Ami érdekes, hogy vannak nagyon hasonló pockok, amikre nem jellemző ez a fajta viselkedés. A különbség az agyukban van. A préri pockok agyában több kötődésért felelős hormon (oxitocin) található, illetve több receptor az agyuk jutalmazásért felelős területén. Ezért képes szoros kapcsolat kialakulni két préri pocok között.

Ugyanakkor a préri pockoknál is különböző szintű kötődés jöhet létre két példány között. Vannak olyan pockok, akiknek több oxitocin receptora van, másoknak kevesebb. Vannak, amelyek érzékenyebb párjuk rezdüléseire, nyalogatják, fésülik a bundáját a másiknak, mások viszont nem annyira. És vannak hűtlen préri pockok is, amiknek sok afférja van más pockokkal.

Ez a fajta változatosság tapasztalható az embernél is. Mások vagyunk, máshogy kötődünk. Vannak, akik gondoskodóbbak, mások kevésbé. 

Szikra és szag

A millió dolláros kérdés: mégis hogyan pattan ki a szikra két ember között, és miért pont ahhoz az emberhez vonzódunk jobban, nem máshoz? A vonzás törvényeit máig nem értjük teljesen. Számos pszichológiai elmélet létezik, ám egyiket sem sikerült még tudományosan bizonyítani. Vannak, akik szerint a szüleinket keressük, ám a kutatások szerint ez nem igaz.

Az idegtudomány azt már megfigyelte, hogy azokat a pockokat, amik monogámok a kapcsolataikban, a szag köti össze. Az embereknél ez valószínűleg a látvány és a szag. 

Nagyon fejlett látórendszerrel rendelkezünk, és ez bizonyítottan fontos szerepet játszik a párválasztásunkban. Ezt mélyíti el a test illata, ami segíti a hosszú távú kapcsolat fenntartását. Meglátunk valakit, megszagoljuk, és minden értelmet nyer.

Barátság és lelki társ

lelki-tars-tudomany

Megvan a képességünk arra, hogy egyes embereket kiemeljünk a tömegből, mások fölé, és évtizedekig velük maradjunk

Biológiai értelemben a közeli barátság is a lelki társ egyik típusa. Azok, akik szoros barátságot kötnek, általában már rögtön az elejétől egy hullámhosszon vannak. Azt már tudjuk, hogy a közeli barátoknak hasonló az agyi mintázata. Sőt, a közeli barátokat kutató tanulmány eredményei szerint, az illatuk is hasonló. 

Lehet több lelki társunk is egyszerre

A legnagyobb kihívás a lelki társsal kapcsolatban, hogy az ilyen kapcsolatok beégnek az agyunkba. Ez egy olyan erős biológiai rendszer, ami felett nincs hatalmunk, és ha szakítunk vagy elveszítjük ezt a kapcsolatot, idő kell, míg meggyógyulunk. 

Itt jön a dolog bonyolult része. Az agyunk újra és újra eljátssza velünk a folyamatot, képesek vagyunk többször is különlegesebbnek látni valakit másoknál. Ezért lehet több lelki társunk is az életünk során. 

Ha van egy régi barátunk, aki meghal, és a halála után megnyílunk valaki másnak, egyre többet és többet beszélünk, képesek lehetünk vele továbblépni, és folytatni az életet. Sokan gondolják azt, hogy csak egyetlen lelki társunk lehet az életben. Ám pont ez az, ami útjába állhat annak, hogy rátaláljunk valaki másra szakítás után, és újra boldogok legyünk. Bizonyítékot szeretnénk? Nézzünk körül, mert ott van mindenhol körülöttünk.

Forrás: Washington Post Fotó: Getty Images, Unsplash