Fáradt vagy, de vágysz az orgazmusra is? – A legjobb „lusta szexpózok” a gyönyörért

2023. május 12.
Szexi hangulatban vagy, de ugyanakkor majd' összeesel a fáradtságtól? Nem vagy egyedül... Éppen ezért rengeteg praktika kering a neten arról, hogy hogyan lehet a lehető legkevesebb mozgással és igénybevétellel a csúcsra érni. Fáradt munkahét után mi másra is vágyhatnánk?
Lusta szexpózok azoknak, akik fáradtak, de mégis szexi hangulatban vannak!

Nem feltétlenül jár nagyobb gyönyörrel az a szex, ami közben csatakosra izzadunk. Sokkal inkább a szexpózon és a technikán, illetve a kísérletezésen, igényeink nyílt kifejezésén múlik minden. Az alábbi pózoknak igen kevés közük van a kardióhoz, ellenben nagyon kényelmesek, így szuperek egy fáradt hét után vagy még ágyban ébredezés közben is. 

Kiskifli-nagykifli 

Az oldaladon fekszel, arccal háttal a párodnak, az egyik lábadat pedig felhúzod magad elé. Ő a felső lábát a lábaid közé teszi, és beléd hatol – sokkal mélyebben, mint bármely más pozitúránál! 

Egymásba kapaszkodva 

Ez a póz a kiskifli-nagykifli ellentéte: ugyanúgy fel kell húzni a lábaitokat, mint az előzőnél, de ezúttal egymással szemben, összekapaszkodva kell feküdnötök. Szintén mély behatolást és gyors gyönyört hoz ez a szexpóz!

Békapóz 

Feküdj a hátadra, tágra nyitott lábakkal, és akaszd a lábaidat az álló pozícióban a lábad között álló párod lába köré. Pihentesd a lábad a párod fenekén vagy a csípőjén, esetleg fond át a karjaid a háta mögött.

Van, amikor nem akarunk túl sok energiát beletenni a szexbe, csak egyszerűen orgazmusra vágyunk.

Van, amikor nem akarunk túl sok energiát beletenni a szexbe, csak egyszerűen orgazmusra vágyunk

A lusta fiú 

Mindenekelőtt kapcsold ki a tévét, ez a rész nagyon fontos! Aztán amíg ő a kedvenc süppedős foteljában ül, ülj az ölébe vele szemben, és ringasd magad előre-hátra. 

Álmos kutyapóz 

Hason fekszel, széttárt lábakkal, esetleg párnával a csípőd alatt, hogy könnyebb legyen a behatolás. Ő letérdel a lábad közé, majd ha már benned van, ha úgy könnyebb, hanyatt is tud feküdni. 

Hátradőlős 

Hanyatt fekszel, a lábaid széttárva, térddel kissé felfelé. Letérdel eléd, beléd hatol, majd hátradől a könyökére.

A „Linguine”

Az oldaladon fekszel. Közvetlenül a feneked mögé térdel, kicsit föléd hajol, egy térdét a lábaid közé ékeli, egyik kezével a hátadat tartja az egyensúly érdekében.

A „T” betű

A párod az oldalán fekszik, veled szemben. Hanyatt fekszel, rá merőlegesen, a lábaidat a csípőjére teszed úgy, hogy mélyen benned tudjon lenni. Aztán jöhet a csípőringatás

Forrás: CafeMom, Fotó: Getty Images