Mester Tamás új meditatív, önismereti játékot álmodott meg

2023. szeptember 02.
A néhány éve még csak zenészként ismert Mester Tamás ma már sikeres meditációs kurzusokat vezet, évekkel ezelőtt pedig egy nem mindennapi közösséget is létrehozott az önismeret és a meditáció jegyében. A zenész most még nagyobb fába vágta a fejszéjét és egy saját tervezésű önismereti társasjátékkal rukkolt elő.
Varázsiránytű: új meditatív, önismereti játékot mutattak be

Talán mindez furcsa lehet azok számára, akik többek között a Szabadítsd fel és az Altass el című dalai révén ismerik a zenészt, ám Mester Tamás szerint nem is olyan nagy a távolság a két terület között.

„A rock and roll és a meditáció nem is áll olyan messze egymástól, hiszen mindkettő a szabadság keresésének különböző formája. Azért tudta felülírni a rockzenélést a meditáció, mert ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Amikor felfedeztem a szépségét, egyből azon kezdtem el tűnődni, hogy hogyan tudom átadni ezeket az élményeket másoknak, hogy milyen klassz lenne, ha a meditációs zenéim és a filozófia össze lenne kapcsolva, és eloszlathatnám a meditációról kialakult tévhitet, hogy nehéz és bonyolult, és húszévnyi gyakorlás kell hozzá a Himalájában. Az AVANOVA ötlete így született meg bennem. Kezdetben fogalmam sem volt, hogy ez érdekel-e egyáltalán majd másokat, ma már több mint ötezren meditálunk együtt. Nem tartom magam tanítónak, egyszerűen csak szeretném átadni a tapasztalataimat, különböző formákban, legyen az zene, könyv, vagy társasjáték. Az AVANOVA egy sziget a körülöttünk levő káoszban. Nem menekülés, hanem tudatos perspektíva váltás, annak felfedezése, hogy milyen is a világ és hogy milyen lehetne. Mindenkinek saját tapasztalása lehet erről, nincsenek dogmák, nincsenek szabályok. A meditáció egy végtelenül egyszerű és tiszta tudatállapot, amivel lényegesen gyorsabban tudunk kijönni az esetleges rosszkedvűségből vagy depresszióból. Lerövidíti azt az időt, amíg az ember a saját gondolataitól szenved, mert képes megfigyelni és lecserélni őket valós időben. Ez pedig szabaddá tesz” – osztotta meg gondolatait Mester Tamás.

Varázsiránytű: új meditatív, önismereti játékot mutattak be

A zenész életének immár több évtizede szerves része a spiritualitás, az önismeret és a meditáció. Hét éve létrehozott AVANOVA nevű meditációs oldala pedig Magyarország legnagyobb ilyen jellegű közösségévé nőtte ki magát. Mester Tamás immár rendhagyó módon minden születésnapján bejelent egy újdonságot, ami idén augusztus 4-én, épp a zenész 53. születésnapján ezúttal egy társasjáték.

„Megszoktam, hogy csak akkor szólalok meg, ha van valami fontos mondanivalóm és nem is szeretek sokat posztolni a közösségimédia-felületeken. Valahogy mindig a születésnapomra esik, hogy az Avanovával kapcsolatos újdonságról számolhatok be. Ezúttal egy nagyon érdekes meglepetésről van szó. A meditációs oldalam egyik alapelve a játékosság, hogy ne vegyük annyira komolyan ezt az egyébként fontos, spirituális témát, mert a komolyság ellene dolgozik a folyamatnak. A Varázsiránytű nevű társasjáték is ebben a szellemben született meg, könnyedén és játékosan tehetünk szert vele önismeretre, és a játszótársainkat is sokkal mélyebben fogjuk ismerni általa. A barátaimmal rengeteget játszottunk már vele, és nagyon szeretjük. Nagy öröm, hogy ma, pont a szülinapomon jelenik meg” – mesélte lelkesen Mester Tamás.

Meditatív, önismereti játékot álmodott meg

A Varázsiránytű egy meditatív, önismereti játék, amelyet egyedül és többen is – maximum négyen – játszhatnak. A játék leginkább olyan embereknek szól, akik szeretnék inspiráltan, tudatosan és játékosan tölteni az idejüket. A Varázsiránytű nem egy online játék, hanem kézzelfogható, mint a hagyományos társasjátékok, ám épp a mondanivalója miatt el is tér ezektől.

Varázsiránytű: új meditatív, önismereti játékot mutattak be

„A játékban rengeteg idézet található nagy gondolkodóktól és az ezekre adott válaszreakcióinkat tudjuk egy iránytűn elhelyezni, amivel egy önismereti térképet tudunk felépíteni magunkról. Akárhányszor játszottam ezt a játékot, mindig új üzeneteket, felismeréseket kaptam és minden alkalommal más és más dologra jöttem rá. Közben pedig nagy beszélgetések, átmulatott éjszakák kísérték mindezt és olyan volt, mint egy gyorstalpaló, amivel fel lehet gyorsítani egymás megismerését. Barátoknak, pároknak és olyan embereknek is nagyon klassz élmény, akik egyáltalán nem ismerik még egymást. Rengeteg játékverzió van, különböző kis bónusz-kártyák színesítik a játékot. Ráadásul a mesterséges intelligencia segítségével létrehoztunk egy kedves, idős varázslót, aki segít a játékot vezetni, elmondja a játékszabályokat egy QR-kódra kattintva.”

A játékhoz egy húszórás zenei lejátszási lista is tartozik, amit Mester Tamás írt. Ezek megkönnyítik az elmélyülést, amit a társas igényel, hogy nyugodt és békés tudatállapotba kerüljenek a játékosok.

Varázsiránytű: új meditatív, önismereti játékot mutattak be

„Az önismeret és egymás megismerése mellett remek szórakozás is, mert a játékon belül rengeteg lehetőség van a vitákra, egymás perspektíváinak megismerésére. Közben mindig gyorsan repül az idő, pár óra játék után minden játékos pontos térképet kap önmagához, közelebb kerül a vágyaihoz, szembe tud nézni a félelmeivel, meg tudja határozni a lelkesedésének irányát.”

Balin született az ötlet

A játék ötlete Balin született meg Mester Tamás fejében, amikor nagy gondolkodóktól idézeteket olvasgatott. A grafika is a festői szigeten készült el, ahol a prototípus hagyományos módon, ragasztóval készült.

Varázsiránytű: új meditatív, önismereti játékot mutattak be

„Azt vettem észre, hogy bizonyos idézetek nagy hatást gyakorolnak rám és el tudom helyezni őket az életem idősíkján, de azt is felismertem, ha dolgom van még valamelyik idézettel vagy nem valósítottam meg az üzenetét. Aztán megcsináltam a grafikát, nyomdába szaladgáltam és ragasztóval csináltam egy prototípust. Pontosan tudtam, hogy mit szeretnék, a színvilágtól kezdve a mágnesesen nyíló dobozon át a legapróbb részletekig. Perfekcionista lévén, nagyon fontos számomra a tökéletes minőség és nagyon boldog vagyok, hogy a végeredmény épp olyan lett, mint amit elképzeltem, egy igazi ékszerdoboz.”

Forrás: Avanova.org